Azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb emberi hibánk a halogatásra való hajlamunk. Valójában azonban semmi baj nincs a halogatással, mindaddig, amíg semmit sem bánsz meg. Sajnos legtöbbször olyankor bánjuk, amikor már késő.
Hallgasd meg (3:02 perc) ⇩
Olvasd el (3 perc) ⇩
Bánjuk, hogy nem töltöttünk több időt azokkal, akik már nincsenek velünk. Bánjuk, hogy nem tettük meg azokat a dolgokat, amelyekhez már túl idősek vagyunk. Bánjuk, hogy lemondtunk az álmainkról, mert épp akkor más dolog volt fontosabb. Van, hogy késő a bánat. Az okos ember más hibáiból tanul. Légy okos és ne halogass!
Kérdezz meg idős embereket, hogy mit bánnak. Kérdezd meg tőlük, hogy ha ma újrakezdhetnék, mit tennének másként? Azt hiszem, legtöbben nem azt fogják válaszolni, hogy mindent jól csináltak és semmit sem változtatnának.
Csak azt halaszd el holnapra, amit elvégezetlenül hagyhatsz, ha ma meghalnál. ” – Picasso
Képzeld el magad idősen, amikor már az ágyból felkelni is fáj és egy órába telik eljutni oda, ahová most pár perc is elég. Képzeld el, hogy már nem engedheted meg magadnak azt, hogy álmodj, mert már késő. Mi az, amit látni szeretnél, amikor visszanézel életed filmjére? Mi az, amiről semmiképp sem szeretnél lemaradni? Tedd meg, most!
Vagy képzeld el azt, hogy már csak egy napod van hátra. Nem, nem vagy halálosan beteg, csupán olyan veszély fenyegeti a Földet, amiben egészen biztosan mindannyian el fogunk pusztulni. Lenne, amit bánnál? Szeretnéd, ha lenne még egy hónapod, egy éved, hogy megtegyél még valamit? Itt van az a pillanat. Megkaptad a hónapot, évet! Elvesztegeted vagy kihasználod?
Mi az, amit mindenképp szeretnél megtenni az életedben? Mi az, amit szeretnél elérni? Mi az, ami lenni szeretnél? Mi az, amit látni szeretnél? Mi az, amit el szeretnél mondani valakinek, akit szeretsz vagy akit megbántottál?
Ne söpörd a szőnyeg alá a vágyaidat, az álmaidat! A tiédek és nem fogja senki helyetted valóra váltani őket. Egy életed van, használd ki! Élj magadnak és ne másoknak. Senki nem fog neheztelni emiatt rád. Te viszont pocsékul fogod érezni magad, ha már késő lesz. Te fogsz neheztelni másokra, mert le kellett mondanod arról, amit igazán szerettél volna.
Ne várj, élj! Élj ma! Élj magadnak!
Sikert és boldogságot: