A világ egy őrült tempóra gyorsult fel, az információ századmásodpercek alatt jut el a világ egyik pontjáról a másik, legtávolabbi zugába. Szinte magától értetődő, hogy az élet is felgyorsult. Szinte.
Hallgasd meg (3:17 perc) ⇩
Olvasd el (3 perc) ⇩
Hogy jobban megértessem veled, mire gondolok, szükségem van rá, hogy elképzeld a következőket: autóval utaztok, te nézel ki az ablakon. Egy falucskán haladtok át, viszonylag lassan, de legalább sok a látnivaló: itt egy cuki kutya, ott egy néni szidja az unokáját, amott meg egy takaros ház, szép udvarral. Mindent megcsodálsz. Aztán kiértek a faluból, nemsokára pedig felhajtotok az autópályára, és te előveszed a mobilod, mert tudod, vége a nézelődésnek. Ha lenne is valami érdekes az autópálya mellett, gyakorlatilag mire észreveszed, már több száz méterrel elhaladtatok mellette. Igen, jóval gyorsabban eléred az úticélod, de borzasztó unalmas az út.
És neked milyen az életed? Hány kilométer per órával száguldasz?
Van, akinek ebből áll az élete: felkel, a gyerekeket elpostázza az iskolába, irány a meló, ahol délutánig húzza az igát, aztán délután taxi üzemmódra vált. Elveszi a gyerekeket a suliból, elviszi edzésre, ebédelnek, irány a zongoraóra, aztán haza, házi feladatok, be az ágyba, alvás.
És van, akinek ebből: munka, gyűlés, tárgyalás, telefonálás, utazás, munka, gyűlés, tárgyalás…
Nagyon sokan egy autópályán száguldanak egy olyan cél felé, amit maguk sem tudnak megnevezni. A birtoklási vágy vezérel, türelmetlenek vagyunk, mindent akarunk, méghozzá most!
S ha csak egy kicsit is megállunk, és ránézünk az életünkre, észrevesszük, mennyi helyen hibádzik:
- „Még mindig nem vagyok házas.”
- „Még mindig ugyanabban a lakásban lakok, mint öt éve.”
- „Nincsenek gyerekeim, pedig már … éves vagyok.”
- „Nem kaptam meg az előléptetést, amiért három évet gürcöltem.”
- „Elhíztam / nem tudom leadni a súlyfelesleget.”
És mindezek még inkább arra késztetnek, hogy egy még nagyobb sebességbe kapcsoljunk, hogy hátha akkor hamarabb elérjük azt, amit még nem sikerült megszerezni.
Nem fog sikerülni!
Nem lehet minden a tiéd, nem lehetsz egyszerre felhőtlenül boldog, nem lehet egy kiegyensúlyozott párkapcsolatod, nem lehetnek gyerekeid, akikkel naphosszat játszol, úgy, hogy közben 220 km/h-val száguldasz és mindent meg akarsz szerezni. Ez egy vagy-vagy játék: vagy az előbbi, vagy az utóbbi.
Ha 220 km/h-val rohansz, előbb le kell lassítanod. Ahhoz, hogy észrevedd és élvezni tudd az élet apró örömeit, le kell lassítanod. Ahhoz, hogy megkapd azt, amire valójában szükséged van, le kell lassítanod! És mire van szükséged valójában? Nem tudom, de egy biztos: nem arra, amiért őrült tempóban hajtasz!
Lassíts. Élvezd az életed.
Sikert és boldogságot: