A siker számomra azt jelenti: elérem a céljaimat. Hogyan? Először is betartom azokat a szabályokat, amelyekről az idők során megtanultam, hogy segítenek nekem.
Hallgasd meg (5:31 perc) ⇩
Olvasd el (6 perc) ⇩
A szabályokat mindig szem előtt tartom, és amikor azt mondom, szem előtt tartom őket, akkor azt szó szerint értem:
Itt alkotok én.
A siker tudomány, ha adottak a feltételek, eléred a célod!” – Oscar Wilde.
A teljességre, valamint bármi különösebb sorrendre való igény nélkül, íme a legfontosabbak az én szabályaim közül:
1. Korlátozott idő áll rendelkezésedre.
Ez a mondat arra késztet, hogy ne pazaroljam az időmet felesleges dolgokra. Mindig legyek tudatában annak, hogy az életnek egyszer vége lesz (másénak is, nemcsak az enyémnek), úgyhogy ha valamit teszek vagy valamit elmulasztok, azt szándékosan tegyem. Így (remélem) később nem fogok semmit sem bánni.
2. Tervezz. Cselekedj. Ismételd.
Ha valamit el szeretnék érni, ez a helyes megközelítés. Hajlamos vagyok rá, hogy csak úgy belevágjak a közepébe, semmi különösebb tervezés nélkül. Tudom, hogy ez nem helyes, és ez a szabály mindig emlékeztet rá.
3. Nincs kifogás.
Kifogásokra vagyunk beállítva. Azért nem jön össze valami, mert… Az a baj… Bárcsak… Ezek egytől egyig kifogások. Ha valamit igazán szeretnék, akkor nem szabad kifogásokat keresnem, hanem el kell köteleznem magam mellette és addig nem szabad megállnom, amíg el nem érem.
4. Ne legyenek elvárásaid.
Engem az zavart évekig, hogy más mennyire frusztrált tud lenni, és ettől természetesen én is frusztrált lettem. Aztán megtanultam, hogy a saját frusztrációimért én vagyok a felelős. Ha felelősséget vállalok a saját gondolataimért, akkor sokkal kevesebb frusztráció fog érni. Ehhez meg a legkézenfekvőbb megoldás az, ha nulla elvárásod van emberek, tárgyak, a természet és általánosságban minden iránt. Még mindig tanulom, és bízom benne, hogy egyszer eljutok a nulla elvárás szintjére.
5. Kezdd a végével.
Ez nagyon ellentmondásosan hangzik, de hihetetlen erő rejtőzik benne. A végével kezdeni bármit is, azt jelenti, hogy a célra fókuszálok, mint egy lézer. Tudjam pontosan, hova szeretnék eljutni, milyen eredményt várok el, már akkor, amikor belekezdek. Ezzel elkerülöm a mellébeszélést, a felesleges munkát, a tévutakat, és azt, hogy csinálok valamit, csak azért, hogy csináljak valamit, de magam sem tudom, miért.
6. Ne panaszkodj.
Úgy gondolom, ezt a szabályt ma már szinte száz százalékosan be tudom tartani. A panaszkodás számomra az egyik legfeleslegesebb dolog, amit az ember a szájával tehet. Ráadásul ha panaszkodok, beismerem, hogy nincs irányításom a saját életem felett. Egyébként romboló már a gondolat szintjén, és én nagyon fontosnak tartom azt, hogy a gondolataim pozitívak legyenek. Ide nem fér bele a panaszkodás.
7. Fontos? Sürgős?
Ha sikeres szeretnék lenni, a napomat sikerélménnyel kell zárnom. Ehhez meg elengedhetetlen, hogy olyasmivel foglalkozzak, ami közelebb visz valamelyik célomhoz. Apró sikerekre van szükségem, hogy lássam, jó úton haladok. Ha nem fontos és sürgős dolgokkal töltöm el az időmet, nem fogom megkapni ezeket az apró sikereket. Tehát ha valamire időt szánok, feltétlenül megkérdezem magamtól: fontos és sürgős?
8. Egészség! Test. Elme. Lélek.
Tudom, hogy csak akkor tudok bármit kezdeni az életemmel, ha egészséges vagyok. Aki közelről ismer, tudja: rég volt az, amikor engem betegen látott.
A testem egészségének megőrzéséhez három dologra kell odafigyelnem: az alvás, az evés és a mozgás legyen mindennapos, helyes és elégséges. Egy jó nap testmozgással indul. Az étkezések rendszeresek és táplálóak. Vitaminokkal és étrend-kiegészítőkkel pótolom, amit az ételből nem kapok meg.
A mentális és lelki egészség megőrzése is a mindennapjaim részét képezik: meditálok, olvasok (fejlesztő könyveket és szórakoztató irodalmat is), írok (naplót, könyvet, blogot), minőségi időt töltök a számomra fontos emberekkel.
9. Elmúlik.
Az egyik legerősebb motiváló szó, ami szerintem létezik a szótárban. Egyrészt, ha pozitív dologról van szó (mondjuk jól érzem magad épp a bőrömben), eszembe jut, hogy elmúlik, és ez arra motivál, hogy kihozzam a legtöbbet a pillanatból, hogy mindent beleadjak, amíg lehet. Ha negatív dologról van szó (valami fáj vagy szenvedek), és eszembe jut, hogy elmúlik, vigasztalóan hat rám. Ha tudok arra gondolni, hogy elmúlik, akkor tudok a jövőre koncentrálni, amikor már nem lesz az életem része ez a negatívum, és sokkal hamarabb túl tudom tenni magam a mélyponton.
10. Mindig válaszd a helyes utat.
Ez sokkal inkább egy elv, mint egy szabály, ugyanis én az etikailag helyes útra gondolok, azaz: a döntés pillanatában rendelkezésemre álló információk birtokában tudom, hogy mi a helyes és amellett kötelezem el magam. Természetesen később kiderülhet, hogy a döntésem téves volt, vezethet akár teljes kudarchoz, de az már az etikai helyesség szempontjából teljes mértékben irreleváns.
Ezek jelenleg a számomra legfontosabb szabályok, amelyeket nap mint nap szem előtt tartok és igyekszem betartani.
Sikert és boldogságot: