Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de kétlem, hogy így lenne: nem bánok magammal úgy, ahogy megérdemelném. Elvárom másoktól, hogy jól bánjanak velem, mindeközben én mindenféle stressznek kiteszem magam, úgy a testem, mint az elmém és a lelkem. 

Nem vigyázok az egészségemre. Mindent magamba tömök és töltök, amit csak szeretnék, a következményekkel nem számolva. Megeszem a gyorskaját, megiszom az alkoholt. Nassolok. Néha féktelenül zabálok. Megbetegítem saját magam, és észre sem veszem. 

Nem figyelek oda az érzéseimre. Elnyomom a negatív érzelmeket, szőnyeg alá söpröm, amivel nem akarok szembenézni. Olyan dolgokat művelek, amelyek lelkiismeret-furdalást okoznak nekem. 

Nem alszom eleget, nem pihenem ki magam. Túl sokat bámulom a tévét és a telefonomat. Jobban érdekel mások élete – akiket szinte nem is ismerek -, mint a sajátom vagy a hozzám közel állóké. 

Nem vagyok boldog, de nem törődök vele. 

A testem beteg, a lelkem sérült, az elmém kimerült. De eddig, nem tovább! Bocsánatot kérek. Megfogadom, hogy ezután a lehető legjobban fogok bánni magammal. 

Te jól bánsz magaddal? 

Sikert és boldogságot: