A szokásaink rabságában élünk, ami rendkívül rossz, amikor felfedezzük egy rossz szokásunkat és egyszerűen képtelenek vagyunk megváltoztatni azt. Ma elmondom azt a módszert, amivel biztosan sikerül.
Olvasd el (5 perc) ⇩
Hallgasd meg (5:27 perc) ⇩
Tegyük fel, az a rossz szokásunk, hogy amikor a gyerekeink valami idegesítő dolgot csinálnak, gyorsan elfogy a türelmünk és olyasmit teszünk, amit utólag megbánunk – például kiabálunk vagy megbüntetjük őket. A pillanat hevében hozott döntésünkről később belátjuk, hogy elhamarkodott vagy eltúlzott volt, de nem akarunk a gyerekeink szemében felelőtlen szülőnek látszódni, ezért ragaszkodunk a döntésünkhöz, még akkor is, ha gyötör a lelkiismeretünk.
Tudjuk, hogy ez a szokásunk, mert már többször előfordult. Szeretnénk változtatni rajta, sőt, meg is fogadjuk, hogy következőben türelmesebbek leszünk, de semmi sem változik. Az esetek többségében, ha valamivel a gyerek felidegesít minket, elszakad nálunk a cérna. Végül már azt fogadjuk el, hogy nem tudunk megváltozni, ilyenek vagyunk, ezzel kell együtt élnünk.
Zárójelben, a példám kedvéért, hadd mondjam el, hogy bár a türelemről úgy tartják, hogy főként egy született adottsága az embernek, én meg vagyok győződve róla, hogy tanulható és gyakorlatilag bárki elsajátíthatja, hogyan lehet türelmesebb.
Bármi legyen is a rossz szokásunk, van megoldás, megváltozhatunk, csak tényleg akarnunk kell a változást!
Ahhoz, hogy megértsük, miért és hogyan lehetséges megváltoztatni bármilyen szokásunkat, először meg kell értenünk, honnan fakadnak azok. A szokásaink nem velünk születnek, hanem – ahogy a szó is takarja – az életünk során „megszokjuk” őket – mi programozzuk be őket az elménk rejtett zugaiba. Ezért annyira nehéz megváltoztatni őket: mert már teljesen hozzászoktunk, az életünk szerves részévé váltak. Gondolkodás nélkül, szinte reflexből jönnek, akár a légzés. De ha akarjuk, ezt felülírhatjuk.
Egy átlagember percenként 15 alkalommal vesz levegőt. Ez nem egy megszeghetetlen törvény, ez egy szokás. De ha akarjuk, vissza tudjuk tartani a lélegzetünket, akár több percen át. Tudunk lassan, hosszú lélegzeteket venni, vagy tudjuk kapkodni a levegőt. Sőt, ha elég kitartóan gyakorlunk, meg tudunk szokni egy új légzési stílust is.
Ez ugyanígy érvényes bármilyen szokásunkra, csak a gyakorlati szokás-felülírás működik kicsit másként. Ahhoz már szükségünk lesz az ember egyik igazán csodálatos képességére, amit úgy hívunk, képzelőerő. Erre azért van szükség, mert a légzéssel ellentétben, a rossz szokásaink nem ennyire gyakoriak, ráadásul éles helyzetben nagyon nehéz gyakorolni. Lásd a fenti példát: ha már a gyerek felidegesített, már késő, nincs lehetőség új szokásokat gyakorolni.
Ezért azt kell tennünk, hogy egyedül, csendben gyakorolunk. Először is keresünk egy olyan helyet és időt, ahol és amikor senki nem zavar meg. Leülünk kényelmesen, lehunyjuk a szemünket, és a légzésünket segítségül hívva, megnyugtatjuk elménket. Ehhez annyit kell tennünk, hogy lassú, egyenletes légzésbe kezdünk, és csupán arra figyelünk, hogyan mozog a mellkasunk, hogyan telik meg levegővel, majd az hogyan áramlik ki az orrunkon. Két-három perc után élesbe kapcsolunk a képzelőerőnk segítségével. Nem lesz nehéz dolgunk, mert pontosan tudjuk, hogy melyik az a szokásunk.
Próbáljuk meg minél részletesebben felidézni az azt megelőző körülményeket, helyet, időt, napszakot – mindent, ami egyébként a való életben is létezne. A fenti példa esetében például emlékezhetünk a legutóbbi olyan esetre, amikor elszakadt a cérna. Hol voltunk? Mit csináltunk épp? Mit csinált a gyerek? Mi volt az első olyan dolog, ami idegesíteni kezdett minket? Menjünk végig a folyamaton és idézzük fel minden részletét. Érezzük át a helyzetet az elejétől a végéig. Aztán kezdjük újra, de ezúttal változtassuk meg azt, amit ha egy mód lenne rá, másképp csinálnánk. Újra figyeljünk nagyon erősen arra, hogy mit érzünk. Találjuk ki azt a tökéletes forgatókönyvet, amivel elégedettek vagyunk, és játsszuk el azt újra, meg újra, meg újra.
A dolog lényege az, hogy egy valós helyzetben ne reaktívan reagáljunk, azaz ne a régi, rossz szokásunk vezéreljen abban, hogy mit és hogyan teszünk, hanem váljunk proaktívvá, azaz tudatosan döntsük el, mikor mi lesz a reakciónk, mégpedig úgy, hogy ezt előzetesen úgymond beprogramozzuk az agyunkba.
Ha eleget és jól gyakorolunk egyedül, a képzelőerőnket használva, a rossz szokásunkat lassan, de biztosan felülírjuk. Bárki képes a változásra, bárki lehet jobb ember, mint azelőtt volt, ha igazán akarja!
Sikert és boldogságot: