Néha az az érzésem van, hogy az emberek szeretnek megsértődni, megbántódni és haragudni. Most ez keményen hangzik, de az ők bajuk.
Hallgasd meg (4:24 perc) ⇩
Olvasd el (4 perc) ⇩
Ha télen, tűző napsütésben kimegyünk a szabadba, legtöbbünknek napszemüvegre van szüksége, hogy ne kelljen hunyorognunk. Ha épp nincs nálunk a napszemüvegünk, akkor a Nap a hibás azért, hogy csorog a könnyünk? Nem, a Nap azt csinálja, amit máskor is: süt.
Ugyanígy, ha valaki olyasmit mond vagy tesz, amit mi sértőnek találunk, a másik emberrel van a baj? Nem, ő mondja vagy teszi a magáét, viszont mi vagyunk azok, akik nem vették fel a napszemüveget. Igen, megsértődhetünk, ha akarunk, de ne hárítsunk minden felelősséget másokra, ha már egyszer mi döntöttünk úgy, hogy megsértődünk.
Amikor egy hozzánk közel álló ember tesz vagy mond valami sértőt és mi azonnal behúzzuk a redőnyöket, duplán rosszat cselekszünk saját magunkkal. Először is, fogjuk a sértődöttségünket és jól szorosan magunkhoz húzzuk, hogy igazán jól érezzük. És bizony érezni is fogjuk. Durcásak, zsémbesek és sértődöttek leszünk – gyakorlatilag pocsékul fogjuk érezni magunkat. Másrészt megalapozunk magunkban egy szokást: valahányszor valaki sértőn viselkedik, mi megsértődünk.
Bár a célunk az, hogy a másik ember „vegye észre magát” és őt szeretnénk megtanítani arra, hogy ha így beszél vagy viselkedik, akkor az minket bánt, észre kell vennünk: sértődöttnek lenni legtöbbször nem más embereknek, hanem elsősorban saját magunknak okoz kellemetlenséget.
Ugyanakkor kiadjuk a kezünkből az irányítást, hiszen a másik féltől várjuk, hogy feloldozzon a sértődöttségünk alól. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy későn vagy egyáltalán nem veszi észre a másik fél, hogy megbántott.
Mit tegyünk ehelyett?
Először is véssük jól az eszünkbe, hogy ha megsértődünk, akkor nézzünk jó mélyen magunkba. A sértődöttségünk oka nem másokban, hanem bennünk van. Ha sikerül meghatározni az okot – és gyakorlattal minden egyes alkalommal sikerülni fog -, akkor kezdjünk el kommunikálni, mert ez az egy út vezet oda, hogy a jövőben elkerüljük a hasonló helyzeteket. A másik fél akkor nem fog sértő módon viselkedni vagy beszélni, ha megérti, hogy ez mit vált ki belőlünk.
Mondjuk el a másik embernek, hogy mit éreztünk. Kimondottan az érzéseinkről beszéljünk és mindenképpen mellőzzük az ujjal mutogatást! Nem az embert ítéljük el, hanem a cselekedetet vagy a szavakat.
Vigyázzunk, hogy ne legyen háború belőle! Te megbántottál, most én is megbántalak – nagyon könnyű belecsúszni a bosszú hibájába. Kerüljük el az általánosítást – „te mindig…”, ne ítélkezzünk a másik felett – „olyan … vagy”, egyszerűen kommunikáljuk az érzéseinket – „amikor azt mondod …, én ettől megalázva/lealacsonyítva/sértve/bántva érzem magam”.
De a legjobb dolog, amit tehetünk a sértődöttség ellen, hogy egyszerűen ne sértődjünk meg. Jusson eszünkbe, hogy a sértődöttség egy döntés, méghozzá a saját döntésünk, tehát bármikor dönthetünk másként. Érthető és jogos, hogy bizonyos dolgok bántanak bennünket, nem az van, hogy ezektől az érzésektől el kell zárkóznunk, épp ellenkezőleg: érezzük, amit érzünk, de a következményekről döntsünk másként. Hiszen dönthetünk úgy, hogy még mielőtt megsértődnénk, nyugodtan és észérvekkel megértetjük a másik féllel a nézőpontjainkat. Mint amikor süt a nap: dönthetünk úgy, hogy hunyorgunk és könnyezünk, vagy egyszerűen feltesszük a napszemüveget – megvédjük magunkat a szenvedéstől.
Sikert és boldogságot: