Először is, válaszolj néhány kérdésre:

Milyen érzés számodra nyilvánosság előtt beszélni? 

Hogy éreznéd magad, ha valamikor délután felhívná valaki a figyelmed arra, hogy a nadrágod ki van szakadva hátul és kilátszik a fehérneműd?

Mit tennél, ha véletlenül meghallanád, hogy a kollégáid rólad pletykálnak a hátad mögött?

Hogy éreznéd magad, ha rád nyitná valaki az ajtót egy ruhásbolt öltözőjében (és te fehérneműben vagy)?

A legtöbb ember a fenti szituációk zömében enyhén szólva kényelmetlenül érezné magát. Sajnos így vagyunk „programozva”. A gond az, hogy nemcsak ezekben a valóban kényelmetlen helyzetekben szentelünk túl nagy jelentőséget annak, hogy más mit gondol rólunk, hanem minden nap, a teljesen hétköznapi dolgokban is ezek alapján hozunk döntéseket. Ez természetesen nem mind rossz.

De azt hiszem, sőt meg vagyok győződve róla, hogy ha csak egyszerűen kevésbé érdekelne bennünket más emberek véleménye, boldogabbak és sikeresebbek lehetnénk. Sokszor, túl sokszor fogjuk vissza magunkat, más miatt. 

Az egyszerű és egyben alpári módszer tehát nem más, mint a lesz*rom tabletta, amit mindenki gyakrabban kellene bekapjon. Miért is számítana minden szituációban, minden idegen véleménye? Próbáld ki néha azt, hogy milyen az, amikor valami egyszerűen nem érdekel. El sem tudod képzelni, hogy mennyire felszabadító! 

Ha a dolgot azonnal a haladó szintre akarod emelni, próbáld ki a következőt, amitől állítólag örökre beléd táplálódik a lesz*rom tabletta: menj a plázába és feküdj le a földre úgy öt percig. Ne magyarázkodj, ne mondd senkinek, hogy ez egy kísérlet, csak egyszerűen feküdj ott, aztán ha letelt az öt perc, állj fel és menj a dolgodra. Ha megkérdezik tőled, hogy jól vagy-e, bólogass vagy mondd, hogy igen, persze – teljesen természetesen! Mert mi lenne természetellenes abban, hogy te ott most épp fekszel? Ezért ha megkérdezik, hogy miért fekszel ott, mondd: „csak” vagy „mert ehhez volt kedvem”. 

Sikert és boldogságot: