Elmesélek egy történetet két gyerekről, akik teljesen azonos helyzetbe kerültek s mégis az egyik sírva, a másik meg nevetve került ki onnan.
Ebben a történetben gyakran elhangzik a lósz*r szó, amit én nem kedvelek, ezért egyezzünk meg abban, hogy mostantól én citromot mondok helyette.
Egy napon bevittek két kíváncsi gyereket egy csarnokba, egyenesen egy-egy olyan szobába, ami tele volt citrommal. Bent hagyták őket nagyjából tíz percig, majd visszamentek hozzájuk.
Az egyiknek úgy le volt görbülve a szája, mintha megkóstolta volna a citromot. Kérdezték tőle, mi a baj? – Egy citrommal tele szobában hagytatok egy fél órán át, mégis mi lenne a baj?! – kiáltott elkeseredetten. – Haza akarok menni! – üvöltötte.
A második gyerek is ugyancsak tíz percen át volt a citrommal teli szobában. Amikor bementek hozzá, szinte ugrált örömében. Mi ez a lelkesedés? – kérdezték tőle. – Ahol ennyi citrom van, ott biztosan van egy póni! – vigyorogta és megdörzsölte a kezét.
Mi volt a különbség az előbbi két helyzetben? Ahol az egyik ember citromot lát, ott a másik limonádét (ez a hasonlat most pont nem illett ide – ki csinálna a citromból limonádét – fúj!). Szóval, ahol az egyik ember kudarcot lát, ott a másik lehetőséget.
A tanulság az, hogy a siker a hozzáállásunkon múlik. A hozzáállásunk pedig gyakran a nézőpontunkon áll vagy bukik.
Sikert és boldogságot: