Sokszor kívánjuk azt, hogy bárcsak visszamehetnénk a múltba, mert akkor nem követnénk el azokat a hibákat, amelyeket máig is bánunk. Az igazság az, hogy nagyon jó, hogy ezt nem tehetjük meg!
Az a helyzet a hibákkal, hogy nagyon tudnak fájni és borzasztóan tudják furdallni az oldalunkat. Olyannyira, hogy azt kívánjuk, bárcsak visszamehetnénk és másképp csinálhatnánk. Tegyük fel, hogy ez lehetséges lenne. Tegyük fel, hogy valamilyen futurisztikus gépezetnek köszönhetően képesek lennénk üzenetet küldeni magunknak a múltba s mindig időben szólhatnánk, hogy mit csináljunk másképp, különben hibát követünk el. Mit gondolsz, mi lenne ennek a következménye?
Az ember azt gondolhatná, hogy ezzel könnyítenénk a dolgunkon. Elkövetünk egy hibát, majd küldünk egy üzenetet a múltba és a hiba köddé válik. De anélkül, hogy belemennénk ennek a metafizikai részleteibe, gondoljunk bele: ha üzenünk múltbeli énünknek, a hibát nem követjük el és ennek közvetlen következménye az is, hogy semmit sem tanulunk belőle. Amikor az üzenetet küldjük, túl vagyunk a hibán, megtanultuk a leckét. De ha az üzenet szerint cselekszünk, nem követjük el a hibát és a tanulság is elmarad.
Lehet, hogy ez így kissé zavaros, ezért nézzünk egy egyszerű példát: ha gyerekként nem engednék a szülők, hogy néha elessünk, valószínűleg soha nem tanulnánk meg járni. Abból tanulunk a legtöbbet, ami fáj, mert megjegyezzük, hogy arra vigyáznunk kell. Hiába mondanák a szülők, hogy mit csináljunk, mert addig, amíg nem érezzük a saját bőrünkön, nem vesszük komolyan.
A hibák fájnak. A hibák azonban meglehetősen hasznosak is. Elsősorban a hibáink azok, amelyek olyanná formálnak bennünket, amilyenek ma vagyunk. A hibáinknak köszönhetjük a legjobb tulajdonságainkat. Ha kitörölhetnénk a hibáinkat, valójában saját magunkat is kitörölnénk. Már nem lennénk önmagunk.
Ne akarjuk kitörölni a hibákat, hanem tanuljunk belőlük és legyünk jobb emberek általuk.
Sikert és boldogságot: