Jártál már úgy, hogy egy hozzád közel álló személyt csak egy kicsit akartál helyreigazítani, de ő „felrobbant”? Most megmutatom, hogyan kezelheted az ilyen embereket.
Vannak olyan emberek, akik személyes sértésnek veszik, ha elmondjuk nekik, hogy mi mit szeretnénk és az nem egyezik azzal, amit ők képzeltek el. Például egyszerűen nincs időd, hogy minden nap felmenj hozzá vagy telefonálj vele (legyen az anyu, barátnő vagy testvér), csak mondjuk heti egyszer. De tudod, ha ezt el találod mondani neki, kitör a harmadik világháború. Úgyhogy inkább hallgatsz és szenvedsz, mert a fejedben lejátszod a beszélgetést és az valahogy így hangzik:
– Figyelj, nagyon sok dolgom van az utóbbi időben, nagy gond lenne, ha ezután csak heti egyszer beszélnénk?
– Ó! Nem azt mondtad, hogy arra van ideje az embernek, amire ő akar időt szakítani? Szóval nem is vagyok én már neked fontos?! Jól van, ha ezt akarod, akkor inkább ne is beszéljünk! – S puff, lecsapja a telefont, nem válaszol a hívásaidra és a háromszázadik SMS-re sem. Pedig te csak vissza akartál venni kicsit a gyakoriságból, nála viszont csak két véglet van: vagy az van, amit én akarok, vagy nincs semmi.
Sajnos ilyen gyakran előfordul és nem csak a telefonhívások kapcsán. Ismerjük az ilyen embereket és óvatoson bánunk velük. Nem mondjuk el nekik, amit mi érzünk, amit mi akarunk, mert szeretjük őket és nem akarjuk őket megbántani, megszakítani velük a kapcsolatot meg egyáltalán nem szeretnénk. Tehát szenvedünk. Szerintem pedig a sok lehetőség közül pontosan azt választjuk, amelyiket nem kellene, mert ez így, ebben a formában, nem egy egészséges kapcsolat!
Minden emberi kapcsolatban vannak korlátok, amelyeket így vagy úgy, mi határozunk meg. Az, hogy nekünk a heti egy beszélgetés elég lenne, nekik meg szükségük van a napira, csupán annyit jelent, hogy mi engedtük őket át a saját korlátainkon. Vagy azt is jelentheti, hogy a másik személy nem képes a korlátok tiszteletben tartására.
Tehát az egyik lehetőségünk az, hogy letisztázzuk a korlátokat. Nem kell magyarázkodni, nem kell a másik felet meggyőzni (úgysem fog menni), hanem jelentsük ki a saját korlátunkat, majd erősítsük meg azt érzelmekkel. Arról beszéljünk, hogy mi hogyan érezzük magunkat, amikor ők vádaskodnak, felrobbannak vagy azzal fenyegetnek, hogy teljesen kizárnak az életükből. Valahogy így:
– Figyelj, nagyon elfoglalt vagyok az utóbbi időben, úgyhogy hetente egy alkalommal van időm beszélni veled. Tudom, hogy te szeretnéd, ha gyakrabban beszélnénk, de nekem sajnos nem megy. De szeretném, ha tudnád, hogy imádok veled beszélni és nagyon várom azt a pillanatot, amikor megoszthatjuk egymással azt, hogy mi történt velünk a héten. Azok a beszélgetések nagyon fontosak számomra! De ha ezt sértésnek veszed és kizársz az életedből, azt is megértem, mert nem erőltethetem rád azt, hogy beszélgessünk, de remélem te is megértesz engem és válaszolni fogsz, amikor hívlak.
Sikert és boldogságot: