Volt egyszer egy fiú és egy lány. A fiúnak volt egy üveggolyó gyűjteménye, amit a lány mindig is csodált. A lány nagyon szerette volna, ha a fiú neki ajándékozta volna a golyókat, ezért azt találta ki, hogy finomabbnál finomabb sütiket sütött, volt ott minden a csokis muffintól kezdve, a marcipános bevonatú kekszen át, a krémes tortáig.
Megmutatta a fiúnak őket, akinek leesett az álla. Csak úgy csepegett a nyála a sütik után, ám a lány nem engedte, hogy a fiú megegye őket. Egyetlen sütit adott oda neki kóstolónak, aztán meg már a fiú kérlelte őt, hogy adjon még neki. Bármit megadok neked értük – mondta. Rendben – felelte a lány -, add nekem az üveggolyóidat.
A fiú hezitált egy pillanatig, aztán bólintott. Cseréltek. A fiú megkapta a sütiket, a lány pedig az üveggolyókat. Úgy tűnt, mindketten nagyon boldogok. Csakhogy a fiú nem adta a lánynak az összes golyót, a legszebbet titokban megtartotta magának. Megette az összes sütit, aztán ágyba bújt, az egyetlen kis üveggolyót szorongatva a markában.
Nem érezte jól magát, nem jött álom a szemére. Mindegyre csak arra tudott gondolni, mi van, ha a lány nem adta neki az összes sütit? Mi van, ha a legfinomabbat megtartotta magának? Csak hánykolódott az ágyban, és egyre nyomorultabbul érezte magát.
Másnap összeveszett a lánnyal. Megvádolta a lányt, hogy nem adta neki az összes sütit, és vissza akarta kapni tőle szeretett golyóit. A lány mindhiába hajtogatta, hogy ő bizony az egészet neki adta, a fiú hajthatatlan volt. A lány végül beadta a derekát, visszaadta a fiúnak a golyókat. Ám a fiú így sem volt boldog. A lány többé nem állt vele szóba.
Minden velünk kezdődik. Egy párkapcsolatban 100%-ot kell adnunk a párunknak, különben mindig ott lesz a fülünkben a kisördög, aki azt súgja: ő a gonosz, ne bízz benne. A féltékenység is az esetek többségében velünk kezdődik, de ha ügyesek vagyunk, velünk is végződik.
Nekem így sikerült legyőzni a féltékenységet: azt mondtam magamnak, hogy a legeslegjobb férj/barát/társ leszek a párom számára. Mindent beleadok, és ha ő megcsalna, ő fog nagyot veszíteni, mert nálam jobbat nem fog kapni. Mindaddig, amíg így is járok el – hogy a legjobb vagyok, aki lehetek -, nincs féltékenység, mert már nem rajtam múlik, hogy a párom mit dönt és hogyan cselekszik. Én nyújtom a tőlem telhető maximumot, annál többet már úgysem tehetek. Bízom abban, hogy ez elég neki, és nem érzek féltékenységet.
Sikert és boldogságot: