Nagyon sok időbe telt, míg ráébredtem, hogy mire van szükség ahhoz, hogy valódi önmagam lehessek. Tulajdonképpen még mindig dolgozom rajta, nap mint nap, mert nem könnyű levágni a láncokat.
Úgy gondolom, nem vitatható, hogy a legtöbb ember számára rendkívül fontos, hogy más emberek, hogyan ítélik meg őt. Olyannyira, hogy elrejtjük valódi arcunkat, és egy olyan mesterséges személyiséget öltünk magunkra, amiről azt gondoljuk, hogy jobban elfogadják az emberek.
De mi lenne, ha senkit sem érdekelne? Mi lenne, ha nem mi lennénk a „sztár”, ha nem rajtunk lenne a reflektorfény? Mi lenne, ha mindenki sokkal jobban el lenne foglalva másvalamivel?Mi lenne, ha más – akiről mi azt gondoljuk, hogy minket figyel -, valójában azon rágódik, hogy mit gondolnak róla az emberek? Önmagad lennél, mert senki sem figyelne rád!
Képzeld, pontosan így van! Más is ugyanazt teszi, amit mi teszünk: próbál beilleszkedni vagy épp kitűnni, igyekszik átlagos vagy különleges lenni – de bármit is tesz, úgy teszi, hogy közben saját magára irányítja a reflektorfényt. Mindenki azt gondolja, amit mi gondolunk: hogy minden ember őt figyeli, rajta nevetgél, őt ítéli el. De ha mindenki ezt teszi, akkor igazából nem valós az, amitől tartunk: nem minket figyelnek az emberek, hanem saját magukat!
Mindenki magával van elfoglalva, tehát mi nyugodtan lehetünk önmagunk, senkit nem fog annyira érdekelni, mint amennyire mi azt gondoljuk! S különben is, miért igyekszünk annyira másnak lenni, mint akik valójában vagyunk? Legyünk önmagunk, mert mindenki más már foglalt!
Sikert és boldogságot: