Ha nem vigyázunk, egy szép napon felébredünk, és azt vesszük észre, hogy elpazaroltuk az életünket. Hogy ne járjunk így, ma kell változtatnunk a dolgok rendjén. Nem kell hozzá 5 órakor felkelni, meditálni, maratont futni, heti egy könyvet kiolvasni, de legalább az alábbi egy dolognak meg kell változnia.
Van az a mondás, hogy amint vetsz, úgy aratsz. Én ezt úgy értem, hogy abból fogunk többet kapni, amire jobban figyelünk. Ha a negatív hírekre, a pletykákra, a szennyre figyelünk, azzal lesz tele az életünk. Tény, hogy szórakoztató tud lenni, de ha azt akarjuk, hogy jó dolgokkal legyen tele az életünk, akkor el kell hagynunk ezt a romboló szokásunkat és magunkra, a jóra, a pozitivitásra kell összpontosítanunk.
Azt vettem észre, hogy amióta nem nézek híreket, mintha a világ is egy fokkal jobb lenne. Pedig a világban minden ugyanolyan, csupán az változott meg, hogy én hogyan nézek rá. Mivel többet figyelek magamra, a fejlődésemre, a párkapcsolatomra, ezek virágoznak. Egyszerű tehát a dolog: ha azt szeretnénk, hogy jobb életünk legyen, azokra a dolgokra kell több figyelmet szenteljünk, amiből a jövőben szeretnénk többet és jobbat magunknak.
Sikert és boldogságot: