Sietünk, sietünk, de hova?

Pár héttel ezelőtt beiktattam a rutinomba heti egy víznapot, ami annyit jelent, hogy két étkezés között huszonnégy órán át csupán vizet fogyasztok. Az volt az igazán érdekes az egészben, amikor az első huszonnégy óra eltelt és leültem enni. Semmi másra nem figyeltem, csak az ételre, a finom falatokra. Nem emlékszem, hogy valaha ennyire jól esett volna az étel. És miért? Nem azért, mert egy napja nem ettem semmit. Nem is azért, mert ötcsillagos kaját ettem volna. Hanem mert ott voltam a pillanatban. Eltűnt a zaj, eltűntek a zavaró tényezők, nem volt sem telefon, sem tévé, sem senki más – csak én és az étel.

Vannak olyan dolgok az életben, amit csak akkor lehet látni, ha az ember megáll vagy legalább lelassít a rohanásban. Nekem lehet az egy ebéd, neked meg lehet egy naplemente. Ha lelassítasz, megállsz, teleszívod a tüdőd levegővel és szétnézel, te is meg fogod látni ezeket a dolgokat. Próbáld ki! Mit látsz? Ha teheted, hunyd le a szemed egy percre. Mit hallasz? Mit érzel a bőrödön? 

Az az igazán jó ebben, hogy bárhol és bármikor működik! Lehetsz az irodában vagy otthon, a természetben vagy az utcán, a metrón vagy az autódban, csinálhatod evés közben vagy míg a kávédat szürcsölöd. Élvezd az élet apró örömeit, mert gyorsan elillannak!