Szoktál mérges lenni? És haragudni másokra? Nem jó érzés, igaz? Soha, egyetlen embertől sem hallottam, hogy azt mondta volna: „Szeretek mérges lenni”. De dühös embert úton-útfélen látok. Miért tesszük? Miért tartjuk a haragot?
Biztos vagyok benne, hogy te is úgy vagy ezzel, mint én: bántottunk és voltunk már bántva is, álltunk a harag mindkét oldalán, úgyhogy pontosan tudjuk: ha haragszunk valakire, neheztelünk, megsértve vagy megbántva érezzük magunkat, nem attól leszünk jobban, ha a másik fél bocsánatot kér tőlünk. Csak és kizárólag akkor érezhetjük jobban magunkat, ha mi elengedjük a haragunkat, azaz ha megbocsátunk.
„A gyengék bosszúra vágynak, az erősek megbocsátanak, a bölcsek meg egyszerűen elsétálnak.”
Előfordul, hogy olyan embertől várunk bocsánatkérést, akitől valószínűleg soha nem kapjuk meg. Mert vannak a túl büszkék, vannak az érzéketlenek, és néha vannak olyan helyzetek, amikor mi vagyunk túl érzékenyek vagy túlreagálunk valamit. Teljesen mindegy, hogy melyik helyzet áll fenn, egy biztos: a haraggal csak magunkat bántjuk. Saját lelkiállapotunkat, hangulatunkat tiporjuk a földig. Megéri?
„Bocsáss meg, ha nem is azért, mert más megérdemli, akkor azért, mert te megérdemled a békét.”
Nem lehet könnyű, magam sem tudom, hogy a valóságban tényleg lehetséges-e, viszont maga a gondolat is felszabadítóan hat rám: megbocsátani valakinek, aki nem bánja, amit tett. Attól még tudomására tudom hozni az illetőnek, hogy megbántott. Attól még el tudom érni nála, hogy ő is bánja meg és kérjen bocsánatot. Csak most értettem meg, hogy megbocsátani és bocsánatkérést kapni, két egymástól teljesen független dolog.
Talán a gyermekkorból hozzuk ezt is. Gyermekként, ha valami rosszat teszünk, megtanítják nekünk a felnőttek, hogy azt jóvá kell tenni. Meg kell bánni. Bocsánatot kell kérni. És csak akkor lesz minden újra rendben. Felnőttként is ugyanaz a bennünk lakó gyermek reagál a helyzetekre. Fel sem fogjuk, hogy valójában saját haragunk rabjaként élünk.
„A megbocsátással szabaddá teszed a rabod, és akkor fedezed fel, hogy a rab valójában te magad voltál.” – Lewis B. Smedes
Ha békére vágyunk, nem várhatjuk másoktól a megváltást. Csak akkor leszünk szabadok – és boldogok -, ha megértjük, a mi kezünkben van az irányítás a saját érzelmeink felett.
Sikert és boldogságot: