Többször is megesett, hogy a körülöttem lévő emberek megkérdezték tőlem, hogy vagyok képes megőrizni a nyugalmam a legfrusztrálóbb helyzetekben is. Általában azt válaszoltam: végtelenül türelmes vagyok. Valójában azonban ennél többről van szó, és nemrég kaptam rá tudományos magyarázatot is: nem vagyok reaktív. És nagyon fontos: ez egy tanulható képesség!
Tegyük fel, hogy sportrajongó vagy és a kedvenc csapatod csúnya vereséget szenved, ráadásul teljesen igazságtalanul, bírói tévedések miatt. Jogosan vagy felháborodva, hiszen a te csapatod tehetségesebb, ügyesebb és egyszerűen megérdemelte volna a bajnoki címet. Érthető, hogy a vérnyomásod 200/120, csapkodsz, törsz-zúzol. – CSALÁS! – kiabálod. Ha tehetnéd, egy halomba vernéd az összes bírót. De álljunk meg egy pillanatra.
Ez a reaktív ember. Történik valami, ami fölött semmi befolyása nincs, és kiakad. Ráadásul a reakciója nem hoz semmilyen változást. Valószínűleg belátod, ennek semmi értelme. – De-de, van értelme! – mondaná a reaktív ember. – Mert kiadom magamból a dühömet! És az a csaló bíró megérdemli! Biztos lefizették!
Újra meg kell állnunk egy pillanatra.
A csapatod veszített. Ez a probléma, nem igaz? Mit változtat ezen a felháborodásod, vagy az, hogy jól elagyabugyálod a bírót? Ismerd el: semmit.
A te dühöd szempontjából a valódi probléma tehát nem az, hogy veszített a csapatod, hanem az, hogy te hogyan reagáltál erre. Abban a pillanatban, amikor eldőlt, hogy veszített a csapatod, te meghozol egy (valószínűleg kevésbé tudatos) döntést: dühös leszel. Minden, ami ezután jön, ennek a következménye. A kiabálás, a törés-zúzás azonban nem oldja meg a probléma okát: a csapatod veszített és ez így is marad, ha a fejed tetejére állsz is. A te problémádat csak az oldaná meg, ha a csapatod bajnok lenne, ahogyan azt szeretted volna. A düh nem fog ebben segíteni.
Mit tenne egy proaktív ember?
Ugyanúgy érinti az igazságtalanság, mint téged. Csalódott és legszívesebben behúzna egyet a bírónak. De mielőtt elborulna az agya, megáll egy pillanatra. Tudja, hogy ha a bírót megveri, azzal semmit nem ér el. Ezt a lehetőséget kizárja. Elgondolkodik rajta, hogy mit tehetne azért, hogy a csapata megkapja a megérdemelt bajnoki címet. Ha lát bármilyen lehetőséget, például egy petíció indítása vagy egy feljelentés a sport-felügyelőségnél (nem igazán értek ehhez, ne nevess ki), akkor megteszi azt. A lényeg, hogy szabadon eldönti, mit fog tenni. Ha semmit sem tud tenni, elfogadja a helyzetet és megy tovább a dolgára.
A proaktív ember nem engedi, hogy a tudatalattija irányítsa őt, esetleg kihozza belőle az őrült ősembert, aki mindent fizikai erővel próbál megoldani. Ehelyett uralja a gondolatait, tudatosan irányít, döntéseket hoz, és ezáltal kordában tartja a (heves) érzelmeit is.
A proaktív ember tudja, hogy vannak dolgok, amelyek fölött nincs irányítása. Nem tudja befolyásolni a bíró döntéseit, ahogy azt sem, hogy a csapata nyer vagy veszít. Nem tudja befolyásolni azt, hogy a pizzafutár ne késsen húsz percet, nincs beleszólása, hogy esik vagy süt a nap. A proaktív ember nem törődik azokkal a dolgokkal, amelyeket nem tud befolyásolni. Ehelyett egyszerűen elfogadja őket úgy, ahogy vannak. Felszabadító érzés!
Sikert és boldogságot: