Gyerekként azt tanítják nekünk, hogy a kudarc rossz dolog, büntetés jár érte. El kell kerülni a kudarcot! Aztán kilépünk a nagybetűs életbe és ott minden másképp van. De mi félünk minden kudarctól, félünk kockáztatni, félünk, félünk, félünk. És emiatt lemaradunk mindenről, emiatt nem leszünk azok, akik valójában lehettünk volna.
Kérdezzünk meg találomra egy sikeres embert: hányszor vallott kudarcot, mielőtt sikeres lett? A válasz kivétel nélkül minden esetben az lesz: megszámlálhatatlanul sokszor.
Nem minden van úgy, ahogyan a gyermekkorban a felnőttektől vagy az iskolában a tanároktól megtanultuk. Ha a kudarcot nézzük, egészen biztosan így van. Mert a sikerhez vezető úton sokszor meg fogunk botlani, sokszor el is esünk. Ha a gyermekkorban tanultak szerint döntünk, talán fel sem állunk. Vagy megszeppenünk és egy helyben toporgunk. Vagy visszafordulunk. A lényeg: feladjuk.
Pedig pontosan az ellenkezőjét kell tennünk: mennünk kell tovább. Kudarcot vallottunk? Jó! És mit tanultunk belőle? Ez az egy számít. Vonjuk le a tanulságot és menjünk tovább!
Sikert és boldogságot: