A suliban nincs helye annak, hogy valamit nem tudunk, mert azonnal megkapjuk érte azt az osztályzatot, amit nem tennénk ki az ablakba. Tehát tanulunk, magolunk, puskázunk, csak valahogy kapjuk meg a lehető legjobb jegyet, de mindenekelőtt jól megtanuljuk azt, hogy a kudarc a legrosszabb dolog a világon és minden áron el kell kerülni.
És aztán, egy szép nap, jön az Élet. És az Élet nem úgy működik, ahogy az iskolában tanították. Ellentétben az iskolában tanultakkal, az Életben akkor bukunk el, ha folyamatosan arra törekszünk, hogy ne valljunk kudarcot. Kudarcok nélkül ugyanis soha nem lehetünk igazán sikeresek, ez egyszerűen lehetetlen.
Számos emberen azt látom, hogy úgy tipeg az életen át az iskoláskori énjében, mintha egércsapdák között járna, mezítláb, sötétségben. Semmit sem kockáztat, első és legfontosabb számára a biztonság érzete, ezért nem vállal felelősséget semmiért, mindig mástól várja, hogy megmondja neki, mit hogyan csináljon.
„Te mondtad, hogy így kell csinálni, tehát te vagy a hibás, hogy nem sikerült. Én mindent jól csináltam, mert pontosan követtem az utasításokat. Én ügyes vagyok. Kérem a piros pontomat!” – így gondolkodik az az ember, aki még mindig cipeli magával az iskolástáskáját.
Az Élet azoban óriási dolgokat tartogat azok számára, akik le merik dobni a táskát és felvállalják azt, hogy most már övék a felelősség. Talán ez a felnőtté válás igazi ismérve: amikor merünk kockáztatni, merünk döntéseket hozni, amikor felvállaljuk azt, hogy néha tévedni fogunk.
Ne feledjük: minden sikeres ember számtalan kudarc árán lett sikeres. És még akkor is, amikor már sikeresek, megszámlálhatatlanszor vallanak kudarcot. Ez az élet rendje. Ne féljünk! A kudarc egy jó dolog, mert megmutatja, hogy mi nem működik. Tanulunk belőle és megyünk tovább a siker felé.
Sikert és boldogságot: