A legkönnyebb és egyben a legaljasabb dolog, amit saját magunkkal szemben elkövethetünk az, amikor a saját kudarcainkért mást okolunk. Azzal, hogy nem vállaljuk a felelősséget a saját gondolatainkért, tetteinkért és döntéseinkért, semmi mást nem teszünk, csak tápláljuk magunkban a bizonytalanságot. Ugyanis azzal, hogy mást vádolunk, pillanatnyilag jobban érezzük magunkat („Nem én vagyok a hibás…”), de nem vesszük észre, hogy egyúttal kiadjuk a kezünkből az irányítást a saját életünk felett.

Mert ha más emberek vagy a körülmények a hibásak az én kudarcaimért, akkor nekem gyakorlatilag nincs hatalmam a saját sikereim, kudarcaim, győzelmeim, veszteségeim felett, azaz nincs hatalmam a saját életem, a saját boldogságom, a saját sikereim felett. Mindenki másnak azonban van. Tudok én így magabiztos, sikeres és boldog lenni? 

Amikor megtanuljuk kimondani, hogy én vagyok a felelős, akkor fogunk elindulni a boldogság és siker felé vezető úton. Az a nap, amikor nem csak kimondjuk, de átérezzük és tudjuk, hogy mi vagyunk a felelősek mindenért, ami a mi életünkben történik, az lesz az a nap, amikor boldogok lehetünk. 

Tudom, borzasztó nehéz. „Hogy lehetnék én a felelős mindenért? De hiszen…” – mondjuk, és itt következik egy felsorolás azokkal az „érvekkel”, amelyek bizonyítják: nem lehetünk mindenért mi a felelősek. Felháborítónak találjuk. Nem értünk egyet. De az igazság az: nem vagyunk boldogok és nem vagyunk sikeresek. S bármennyire is fáj, mi magunk vagyunk ezért felelősek. Mert ha most, ebben a pillanatban elhatároznánk, hogy mostantól másként lesz, hogy mostantól mindent megteszünk azért, hogy boldogok és sikeresek legyünk, fejemet teszem rá, hogy előbb-utóbb sikerülne. 

Ezért merem kijelenteni, hogy a sikerünk és boldogságunk a mi felelősségünk. Mert a jövőnk a saját döntéseinken múlik, amelyeket ma és ezután hozunk meg.