Épp a budin ültem és Tiktokoztam, mint minden normális ember és épp egy marha vicces videót néztem, amikor egy mókus gyilkosságot színlel egy seprűvel. Már épp végeztem a… tudod… , de hát tudod, milyen ez. Annyira jó volt a videó, hogy egyszerre akarod kitörölni magadnak és élvezni a videót. De ilyenkor mintha két balkezed lenne. És akkor megtörtént. Kicsúszott a kezemből a telefon. Lassított felvételként pergett előttem. Már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy a szilánkok szanaszét repülnek a csempén. – Elkapom! – gondoltam. De ahogy a Murphy törvény mondja, minél jobban iparkodsz egy esésben lévő tárgyat elkapni, annál nagyobb lesz a kár. – Azt a k… – kiáltottam. Nem tudtam megnézni a videó végét!
Ott ültem csóré seggel, a csempén ott hevert egy pókháló mintás vacak, amit egyszer a telefonomnak hívtak. Az életem szinte minden részlete ott volt benne: barátok, család, munka, emlékek… Most pedig csak egy csillogó kupac elektronikai hulladék.
De ez csak az első sokk volt. A következő pillanatban már nem az elszállt adatok vagy az elveszített pénz miatt bosszúskodtam, hanem az idegesítő tényen, hogy ezen a problémán mérgelődöm. Hiszen megoldható! Csak egy új kijelző vagy egy új telefon kell és máris visszaáll a rend. Nem mintha nem engedhetném meg magamnak… Mégis dúltam-fúltam. Milyen modellt válasszak? Aztán újra be kell mindent állítani a telefonon. És már soha nem fogom megtudni, hogy mi volt annak a Tiktoknak a vége! Mennyi bajom van, igaz?
De hirtelen furcsa, vicces ötlet támadt bennem. Mi lenne, ha nem javíttatnám meg? Vagy még jobb, mi lenne, ha egyáltalán nem használnék telefont? Nem kellett sokat gondolkodnom a kérdésen, a válasz már a nyelvem hegyén volt: soha az életben. Ekkora hülyeséget!
Túlságosan is rabja vagyok a technológiának. Csak… hirtelen arra gondoltam, milyen szabadnak érezném magam, ha nem lennék állandóan elérhető. Aztán azon gondolkodtam, hogy ezzel a „szabadsággal” milyen új problémákat vásárolnék meg. Biztosan egy csomó mást. Akkor már inkább a telefon.
De ahogy ott ültem a budin, nézve az összetört képernyőt, valami furcsa módon mégis vonzónak tűnt a gondolat. Egy hétköznapi baleset egyszerre változott életmódváltássá.
Persze végül vettem egy új telefont, mint mindenki más. De sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor felfedeztem, hogy az egész világ a zsebemben lehet – de van egy másik világ is, ami csak akkor kezdődik, ha leteszem, leejtem, összetöröm a telefont. És, valljuk be: az a valódi élet.
És igen, végül megtaláltam a videót és meg tudtam nézni a végét. Ez a mókus Oscar díjat érdemel!
Sikert és boldogságot: