„Nem vagyok elég jó. Nem vagyok képes rá. Nincs meg bennem, ami kell hozzá.” Gyakran romboljuk saját életünket ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal. A megoldás csupán egyetlen kis szócska.
Napjaink egyik leginkább félreértelmezett szállóigéje a: „Találd meg a szenvedélyed és életedben egyetlen napot sem kell dolgoznod.”
A felnőtté válásunk során azt tanuljuk meg, hogy az életben sokszor kell versenybe szállnunk másokkal ahhoz, hogy megszerezzük, amit szeretnénk. Sajnos nem vesszük észre, hogy akkor is veszítünk, ha látszólag nyertesen kerülünk ki ezekből a szituációkból.
Életünk során arra törekszünk, hogy kedveljenek más emberek. Van, akit soha nem kedvelnek meg mások, van, aki meg zsigerből karizmatikus. A dolog nem annyira rejtélyes, ugyanis van néhány szokás, amelyek merőben befolyásolják azt, hogy kit, mennyire kedvelnek meg mások.
Nagy és főleg felesleges erőfeszítésbe kerül ellenkezni azzal, amit nem tudunk megváltoztatni.
Ha ma egy tábla csoki bezabálása helyett inkább szaladnék néhány kilométert, az egészségemnek melyik tenne jobbat? Nyilván az utóbbi… De én a csokit most kívánom, az egészségemmel meg ráér foglalkozni majd akkor, amikor gond lesz vele.
A kedves ember akkor is kedves marad, ha bántják, sértegetik vagy gorombák vele.
Egy bizonyos kor fölött – általában 30 évesen -, az ember időnként úgy érzi, lemarad dolgokról.