Főoldal C.S. LAZZAR: Boldog és sikeres

C.S. LAZZAR: Boldog és sikeres

boldog és sikeres

ELŐSZÓ

Szeretnél boldog lenni? Szeretnél sikeres lenni? C.S. LAZZAR vagyok, író, filantróp, vállalkozó és még sorolhatnám, de itt most két minőségemben szerepelek: boldog és sikeres vagyok. Nekem összejött mindkettő és meg vagyok győződve róla: neked is sikerülni fog! Bár az élet egyik legtöbbet vitatott és egyben legbonyolultabb kérdéseiről van szó, e néhány oldalon megpróbálom neked megválaszolni őket. Hogy sikerült-e, mondd meg nekem te, miután a könyv végére jutottál. 

Sikert és boldogságot!

I. FEJEZET: BOLDOGSÁG

A BOLDOGSÁGHOZ EGYETLEN DOLOG SZÜKSÉGES

Ismered a mondást, miszerint ha elesel, véletlen, ha lent is maradsz, döntés? Nagyon sok ember elfogadja a vereséget, pedig a játszma még nem ért véget. A játéknak akkor van vége, amikor már többé nem lélegzünk. Nem értem, hogy sokan miért elégednek meg a középszerűvel, a sikertelenséggel, a boldogtalansággal?!

„Ez jutott nekem, ezzel kell beérnem…”

Ez az a végzetes mondat, ami gátat szab minden vágyunknak. Amikor ezt gondoljuk, akkor már tényleg nincs tovább. Pedig jól ismerjük azoknak az embereknek a történetét, akik a semmiből teremtettek birodalmakat. De mi azt gondoljuk, hogy ők szerencsések voltak, nekünk ez nem sikerülhet. És igazunk lesz!

A vicces az, hogy akkor is igazunk lenne, ha az ellenkezőjét gondolnánk: nekünk is sikerülhet! Kereshetünk kifogásokat, amelyekkel igazolni tudjuk, hogy miért fogadjuk el azt, amivel be kell érnünk, vagy kereshetünk megoldást, miután úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel.

A titok abban rejlik, hogy mi mit döntünk!

A legtöbb ember abban a szerencsés helyzetben van, hogy szabadon dönthet. Eldöntheti, mit gondol, mit tesz, mit fogad el és mit nem. Szabadon dönthet a saját sorsáról, a pénzügyi helyzetéről, az egészségéről, gyakorlatilag a saját életéről, beleértve azt is, hogy sikeres és boldog.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lesz része kudarcban, és nem jelenti azt sem, hogy minden könnyen fog menni, elsőre sikerülni fog. De ha meghozunk egy sziklaszilárd döntést, többé semmi sem tántoríthat el, senki és semmi nem állhat az utunkba. A gond az, hogy nem könnyű meghozni ezt a döntést. Sokan úgy gondolják, hogy nem érdemlik meg. Mások azért nem döntenek, mert nem látják, hogy lehetséges lenne, ezért feladják még mielőtt bármit is tettek volna érte.

Mi áll tehát minden vágyunk, kívánságunk, álmunk útjába? Mi áll az útjába annak, hogy sikeresek és boldogok legyünk? Mi magunk. Hiszen mi vagyunk azok, akik másképp dönthetnek.

Ha elégedetlen vagy a jelenlegi életeddel, ha boldogtalan vagy, ha pénzügyileg nem úgy állsz, ahogy szeretnél, ha többre vágysz, ha vannak álmaid: dönts! Szeretnél boldog lenni? Szeretnél sikeres lenni? Olvass tovább!

Mesébe illőnek tűnik, sőt olykor felháborító, amikor valaki ezt mondja: a boldogság egy döntés kérdése. „Mi ez a hülyeség, hogy eldöntöm, hogy boldog leszek és akkor az is leszek?! Dehogy leszek az! Eldöntöttem, de most már nem csak boldogtalan, hanem még ideges is vagyok ettől a marhaságtól!” 

Láttam már ilyet, nem csoda, ha te is így érzed magad. Igen, egyetértek. Nem leszünk pusztán attól boldogok, hogy úgy döntünk. De abban is egyetérthetünk, hogy akkor biztosan nem leszünk boldogok, ha csak várjuk tátott szájjal a sült galambot. Gyakorlatilag ez a lényege a döntésnek. Attól, hogy úgy döntök fitt leszek, még nem lesz rögtön kockahasam. Hetekig, hónapokig kell edzenem, míg tényleg fittnek mondhatom magam. 

A döntés csupán elindít az úton, utána még sokat, rengeteg dolgot meg kell tennünk, míg elérjük, amit szeretnénk. A döntés viszont segít, hogy meg tudjuk tenni a kellő lépéseket. De mielőtt döntenénk és elindulnánk a boldogság felé vezető úton, jó lenne tudni, hogy merre is tartsunk, nem igaz? Ehhez meg szerintem meg kellene határozni, hogy…

Mit is jelent a boldogság?

A leggyakrabban elkövetett hiba az, hogy azt gondoljuk, a boldogság valahol máshol vagy máskor van. Máshol, másvalakivel, másvalamit csinálva, csak épp nem itt és most. Amikor a boldogságot keressük, mozgásban vagyunk. Eltávolodunk a „most”-tól és az „itt”-től, és észre sem vesszük, hogy pontosan ezáltal távolodunk el a boldogság megtalálásától. Mert mi a boldogság? Egy érzés. Érezni valamit azt jelenti, hogy jelen kell lennünk. Nem tudunk valamit a jövőben érezni. Nem tudunk szerelmesek lenni holnapután, ugyanakkor most érezni, hogy szerelmesek vagyunk.

A boldogság tehát az az érzés, hogy itt és most elégedett vagyok. Nincsenek elvárásaim, nincsenek sérelmeim, nincs fájdalmam, nincs semmire szükségem, nem aggódom a jövőn és nem bánkódom a múlton. Azt mondhatjuk, hogy a boldogság egy olyan elmeállapot, amikor itt és most, minden rendben van. Ezt még elképzelni is nehéz, nem igaz? De nem lehetetlen. Így, hogy már meg van határozva, hogy mit jelent, azt is meghatározhatjuk, hogyan lehet eljutni ide. 

Merre találjuk a boldogságot?

Erre a kérdésre is létezik egy közhelyes válasz: a boldogság belülről fakad. Ez azonban annak, aki nem boldog, semmit nem mond. Az az idegesítő ebben a mondatban, hogy csak akkor tudjuk őszintén kijelenteni, amikor már boldogok vagyunk és megértettük a mondat jelentését. Olyan, mint amikor azt próbáljuk valakinek elmagyarázni, hogy milyen ízű az avokádó, de csak hallásból tudjuk, mert még soha nem kóstoltuk. 

Viszont jó útmutatást ad, hiszen a második leggyakrabban elkövetett hiba az, hogy összetévesztjük az örömet és a boldogságot. A tárgyak birtoklása örömet okoz, a szex örömet okoz, ha megnézünk egy jó filmet, ha olyan zenét hallgatunk, amit tetszik, ha elutazunk egy exotikus szigetre, ha finom ételt eszünk, ha szerelmesek vagyunk, az mind-mind örömet okoz nekünk. S mivel az öröm a boldogsághoz hasonlító érzés, sok ember beleesik abba a hibába, hogy ezeket az örömöket hajkurássza és közben azt gondolja, hogy boldog vagy épp ellenkezőleg, nem érti, hogy miért nem az! Milliók vannak a Földön, akik gazdagok, „mindenük” megvan és mégis boldogtalanok. Észre kell vennünk, ennek okát, hogy mindezek bár merőben eltérő ingereket keltenek bennünk, egy dolog közös mindannyiukban: külső ingerek. Valakire vagy valamire van szükség, ahhoz, hogy az inger kiváltsa belőlünk az öröm érzését. 

Az a gond az örömmel, hogy múlandó – olyan, mint a drog -, újra meg újra be kell adagolnunk magunknak, mert a hatása csökken és érezzük, hogy újra szükségünk van rá. És most készülj fel, mert ez a mondat húzós! Az előbbiek ellentétben a boldogság tartós, mondhatni örök, és az a legjobb benne, hogy semmire és senkire nincs szükségünk, hogy boldogok legyünk

Ez az, ami a legnagyobb ellenállást váltja ki az emberekből. Azonnal keresik a kifogásokat: „de mi van, ha elhunyik egy szerettem, vagy beteg a kedvenc háziállatom, akkor én biztosan nem lennék boldog!”. És igaza van annak, aki ezt gondolja, mert nyilván nem érezheti magát az ember boldognak, ha elveszít valakit. A természetes érzelem ilyenkor a gyász és a szomorúság. Csakhogy a szomorúság nem a boldogság ellentéte, hanem az örömé. És mit mondtunk az örömről? Múlandó. Akárcsak a szomorúság, meg a gyász is. Attól, hogy boldog vagyok, lehetnek még negatív érzelmeim! Például lehetek szomorú, ha beteg egy szerettem, de attól nem leszek boldogtalan, hanem szomorú leszek és a kettő nem ugyanaz!

Hogyan találjuk meg önmagunkban a boldogságot?

Hát először is úgy, hogy értsük meg: semmit nem kell megszereznünk, ahhoz hogy boldogok legyünk. Azt a mondatot, ami úgy kezdődik: „Boldog leszek ha…” el kell felejteni! Mert mit mondanak a legtöbben? „Boldog leszek majd, ha megházasodok. Ha gyerekeim lesznek. Ha megvesszük az új autót. Ha beköltözünk az új kertes házunkba.” Vagy egészen apró dolgok, mint egy új telefon vagy egy új ruha. Emlékezz: ezek közül semmi sem fog boldoggá tenni, legfeljebb csak múlandó örömet fog okozni. 

A második, amit meg kell változtatnunk, hogy olyasmin rágódjunk, amit nem tudunk befolyásolni, ráadásul ilyesmihez kötjük a boldogságunkat is. „Boldog leszek majd, ha nem fog ennyit esni az eső. Ha Ausztráliában nem fog égni az erdő. Ha fiatalabb lennék. Ha élne még XY.” Amíg a fókusz ezeken van, lehetetlenség boldognak lenni. Ehelyett arra kell figyelnünk, amivel már rendelkezünk, és ha mindezeket lajstromba vesszük, észrevesszük, hogy mi mindenért érezhetnénk magunkat hálásnak. 

Kezedbe adok egy eszközt, ami segít felismerni a jót az életedben: töltsd ki az Érezd magad jobban a bőrödben című tesztemet, és megérted, miről beszélek. 

És most a várva várt recept! 

A boldogsághoz csupán egy dologra van szükséged: fogadd el magad és mindent, ami veled jár, úgy, ahogy van. Ne vágyakozz olyasmi után, amivel nem rendelkezel, és ne arra figyelj, amit nem tudsz befolyásolni, hanem épp ellenkezőleg: légy hálás azért, amid van, és arra fókuszálj, amit képes vagy irányítani. Erről szól a „boldogság belülről fakad” mondás. 

Tudom, hogy érted, amit írok, de a gyakorlatba ültetés még nekem is nehézséget okozott. 

Úgyhogy jogos a kérdés, amikor azt mondod: „Jó, jó, de hogyan?!”. Nos, erre a megoldás: légy hálás! Méghozzá úgy, hogy rendszeresen, naponta gyakorold! Igen, jól látod: gyakorold a hálát! Minden ember hálás, de ez nem elég. Nem elég kijelenteni, hogy hálás vagyok, érezni is kell. És hogy érezhesd, gyakorolnod kell. S hogy azt is értsd, miért: mert nem lehetsz egyszerre hálás és haragos. Nem lehetsz egyidőben hálás és frusztrált. Nem lehetsz egyszerre hálás és boldogtalan. Egyszerűen képtelenség ezeket a többé-kevésbé ellentétes érzéseket egyszerre érezni.

És ha nem jöttél volna rá eddig magadtól: a hála egyben boldogság.

Könnyen átsuhanhatsz ezen a részen, de figyelmeztetlek, ne tedd! Ahhoz, hogy boldog lehess, a hála gyakorlását be kell építened a mindennapjaidba. Ajánlom figyelmedbe az alábbi két blog bejegyzésemet, mert ezek is nagyon sokat segíthetnek neked:

Ismételd ezt az egyetlen dolgot minden nap egy percig, és az életed új értelmet kap

és

Tudományosan bizonyított tény: a legegészségesebb emberi érzelem a hála

De beszéljünk a sikerről is, ne csak a boldogságról. Nem véletlenül kezdtem a könyvet az előbbivel: egyes embereknek az a siker, ha boldogok. De van, akinek ez nem elég. Nekik szól a következő fejezet.

II. FEJEZET: SIKER

HOGYAN LÉGY SIKERES, HÁROM LÉPÉSBEN

PLUSZ KÉT ESZKÖZ, AMI MINDEZT RENDKÍVÜL MEGKÖNNYÍTI NEKED

Neked mik az álmaid?
Szeretnéd, ha mindig annyi pénzed lenne, hogy bármit meg tudj engedni magadnak?
Szeretnél boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élni?
Szeretnéd ha soha nem lennél beteg?
Szeretnél akkora fizetést, hogy bármit meg tudj engedni magadnak?
Szeretnéd körbeutazni a világot? 

Feltételezem, hogy a válaszod, igen, szeretnéd. A legtöbb ember így van ezzel. Meglát egy ilyen képet…

…vagy böngészi a Facebookot, esetleg lát valamit a tévében, amitől felvillanyozódik és azt mondja: „Úúúú ezt én is szeretném! Meg fogom csinálni! Ilyen és olyan leszek, lefogyok, meggazdagodok, kockahasat gyúrok satöbbi.” S mielőtt még bármi nagy változtás bekövetkezne, mi történik? Elköltözik egy sokak által közkedvelt, nem túl exotikus, de nagyon kényelmes helyre, amit úgy hívnak Majd szigete.

Majd egyszer kockahasam lesz, majd egyszer meggazdagodok, majd, majd, majd. Ismerős? Tudom, hogy te nem vagy ilyen, de bizonyára láttál már ilyent.

Nos, érdekel, hogyan tudnál te is gazdag lenni? Érdekel, hogyan lehetnél mindig egészséges? Érdekel, hogyan lehetne filmbe illő karriered? Érdekel, hogy lehetne részed rengeteg kalandban? 

A kérdés valójában nem az, hogy érdekelt vagy-e, hanem az, hogy elkötelezett vagy-e? Mielőtt rávágnád, hogy persze, elmondom mi a különbség a kettő között.

Ha csak érdekelt vagy, akkor mindig azt fogod tenni, ami kényelmes számodra. Rengeteg kifogásod lesz, sztorikat fogsz kitalálni és mindig te leszel az áldozat ezekben. Akarva-akaratlanul ezer okot fogsz keresni, hogy miért nem éred el a céljaidat. És aki keres, az talál. 

Egy hozzám igen közel álló személlyel egyszer üzletről, pénzről és főleg annak hiányáról beszélgettünk. Számomra mindig rejtély volt, hogy ennek a rendkívül okos embernek valahogy miért nincs soha annyi pénze, amennyit ő szeretne. Azt panaszolta nekem:

„Akkora tudás van a fejemben, csak az a baj, hogy senkinek nem kell, senki nem fizet érte.”

Igen. Ez tényleg baj. De ami sokkal nagyob baj, hogy mindenkinek az életében ezer és ezer ilyen kifogás van. Amíg a figyelem ezeken van, semmi nem fog változni! Az imént említett személyt nagyon is érdekli, hogy legyen elég, vagy inkább mondjam azt, sok pénze. Ami hiányzik, az az elkötelezettség. 

Ugyanis, ha teljesen el vagy kötelezve, MINDENT és BÁRMIT megteszel, hogy elérd a céljaidat, hogy valóra váltsd az álmaidat.

Természetesen az érdekelt ember is azt mondja, hogy „mindent megtettem, elkötelezett vagyok”. Elhiszem, hogy ezt gondolja. De a tettek mást bizonyítanak. Miért? Először is az azért, mert az elkötelezett ember nem panaszkodik. Egyetlen kifogást sem hallasz tőle! Az elkötelezett ember elengedte a nem-eket, nincsenek okok, sztorik, amelyekben ő az áldozat, nincsenek kifogásai. 

Az elkötelezett ember tudja, hogy neki CSELEKEDNIE kell. 

Ha elkötelezett vagy, bővíted a tudásod nap mint nap. Új képességekre teszel szert folyamatosan. Minden nap, minden percében azon leszel, hogy megvalósítsd a céljaidat. Ebbe nem fér bele az, hogy kifogásokat keresel. Nincs időd sztorizni, panaszkodni, eszedbe sem jut az ilyesmi. Ezeket mind-mind el kell engedned! 

Ijesztő! Mert a kudarcokért többé nem okolhatsz más embereket, a sikertelenséget nem foghatod a körülményekre, mert csakis egy valakin múlik MINDEN: rajtad. 

Nagy terhet zúdítottam a nyakadba most, de szeretnék egy keveset enyhíteni is rajtad. Nem kell most azonnal hatalmas célokban gondolkodnod. Legtöbb embernek még a célalkotással is problémája van. (Nekem is!) Nem, nem ezt kell tenned. 

Először nem a célok mellett kell elkötelezned magad, hanem amellett, hogy nem fogsz többé kifogásokat keresni. Hogy nem fogsz többé panaszkodni, nem hibáztatsz más embereket, a rendszert, a politikusokat meg a bevándorolókat, sem a konkurenciát, sem a multikat. A körülmények semmi többek, mint csak körülmények, ne foglalkozz velük. 

Ez az első lépés. 

Valahányszor egy mondatot úgy kezdesz, hogy:

„Az a baj, hogy…”, vedd észre, hogy épp panaszkodni készülsz. Állj meg itt és ne mondd tovább. Amikor egy mondatban kimondod a „de”-t, egyszerűen hallgass el. Ne feledd: az „igen, de” valójában nem más, mint egy „nem”

Ha valami iránt el vagy kötelezve, ott nincs helye „nem”-nek. Ha rajtakapod magad egy kifogáson, állj meg, és engedd el. Minél többet gyakorlod, annál inkább szokásoddá válik, míg végül teljesen átprogramozod az agyad és többé nem fog okokat, kifogásokat keresni, hogy miért nem, inkább abban fog segíteni téged, hogy hogyan igen, hogy megtaláld a lehetőségeket.

A második lépés: célalkotás

Benjamin Franklin egyszer azt mondta: „A legtöbb ember meghal 25 évesen, csak eltelik még 50 év, mire eltemetik”

Én azt mondom, hogy soha nem késő! Soha nem késő, hogy egy másik utat válassz! Azt az utat, amelyen eléred a céljaidat és valóra váltod az álmaidat. Csakhogy a legtöbb ember nem tudja, mit szeretne. Nincsenek céljai, legfeljebb egy kívánságlistája van. Azt mondja, hogy boldog szeretne lenni, mégis elfogadja azt, hogy ha boldogtalan, szeretne gazdag lenni, de szegénységben él és bele van törődve, sikerre vágyik, de mintha középszerűségre lenne ítélve, semmit nem tesz azért, hogy megszerezze a sikert. Sőt, azt sem tudja, hogy mi a siker. 

Sokak számára a siker semmi többet nem jelent, mint népszerűséget. Ez egy borzasztó nagy csapda, amibe rengetegen besétálnak – a közösségi médián olyan képeket és videókat posztolnak, amelyek nem a valódi életüket tükrözi, csak azért, hogy olyan emberek, akiket valójában nem is kedvelnek, sikeresnek és boldognak lássák őket. 

Tehát ezen a ponton a legfontosabb az, hogy meghatározd mit jelent számodra a siker?

Tudjuk, hogy mindenkinek mást jelent. Van, aki nem is tudja szavakba önteni. Ezért talán segíthet, ha elmondom, mi az én definícióm:

Úgy élni, ahogyan én szeretnék.

Azért csak ennyi, mert minél konkrétabban, minél tömörebben van megfogalmazva, annál könnyebb betartani.  Természetesen ez nekem részletesen ki van dolgozva, az élet minden területén, mint például az egészség, pénzügyek vagy a kapcsolatok. 

Ok! Akkor vissza az elejére:

Elégedett vagy a jelenlegi életeddel?
Többet keresel, mint amennyire valaha szükséged lenne?
Kielégítő számodra a munkahelyed?

Ha a válasz mindhárom kérdésre, igen, újra csak gratulálni tudok!

De ha néha (vagy gyakran) úgy kelsz fel, hogy szinte írtózól bemenni a munkahelyedre, vagy a fizetésnap előtt száraz morzsát kaparsz össze a fiók aljáról, hogy legyen amit a köménymag levesbe szórni… üdv a klubban. Neked sem különb az életed sok millió más emberénél.

De van egy fantasztikusan jó hírem: a mai nap igazán különleges, ha úgy tetszik, a legkülönlegesebb eddigi életedben. Mert mától az életed jobbra fordul! Ma van az a nap, amikor eldöntöd, hogy mi az, amit TE szeretnél és annak fogod szentelni az életedet, hogy meg is kapd.

Jó előre elmondom: nem lesz könnyű. De te már tudod, hogy ha elköteleződsz, nem létezik olyan, hogy „lehetetlen”. Igaz?

Most lehet azt gondolod, hogy ez tényleg nagyon jól hangzik, meg értem, hogy el kell köteleznem magam… de mi mellett? Egyáltalán hol fogjak hozzá? 

Ha nem tudod, semmi baj nincs veled. Szinte mindenkinek komoly fejtörést okoz a saját céljainak meghatározása. Annyira felgyorsult világban élünk, annyira sok inger ér minket percről percre, hogy egyszerűen elfelejtünk ezeken gondolkodni. Csak haladunk az árral. Robotolunk. Hétfő… péntek… hétfő… péntek. Hopp, megint eltelt egy év. És mi történt? Semmi! Mi változott az életedben? Semmi. Jaj, de! Megint egy évvel öregebb lettél és egy évvel kevesebb maradt arra, amit megvalósítsd, amit TE szeretnél. 

Emlékszel Majd szigetére? Majd, majd, majd… Rossz hírem van! Majd szigetén kitört egy vulkán, úgyhogy ki vagy lakoltatva!

Legyünk gyakorlatiasak! Szükség lesz papírra és írószerre. Írd fel a lap tetejére: AZ ÉN VÁGYAIM

És akkor, igen, kitaláltad: most írj le mindent, amit te szeretnél

Például egy utazás, egy új telefon satöbbi. Írj fel bátran mindent, ne szégyellősködj. Ha egy tengerparti nyaraló a vágyad a spanyol riviérán, azt írd fel! Ha egy fekete színű, 2020-as, kabrió Ford Mustang, akkor azt! 

Ugyanakkor írd fel azokat a vágyaidat is, amelyek nem feltétlenül pénzzel kapcsolatosak. Mint például szeretnél lefogyni, szeretnél magabiztosabb lenni, egy új párkapcsolatra vágysz, szeretnél gyerekeket, szeretnél egy előléptetést, vagy egyszerűen: szeretnél világbékét.

Oké! Ha ezekkel megvagy, húzz egy vízszintes vonalat, vagy ha már nincs hely, folytasd a lap hátán. 

A következő feladat az, hogy az imént leírtakat szép kerek mondatokba fogalmazod. Nagyon fontos, hogy törekedj a pozitív megfogalmazásra, vagyis mondd azt, hogy mit szeretnél mintsem azt, hogy mit nem. Például, ha utálod a munkahelyed, ahelyett, hogy azt írnád le: „Szeretnék felmondani ezen a sz*r munkahelyen…”, írd azt, amire vágysz, például „Szeretnék egy olyan állást, ahol értékelik a munkám”. Ha új otthonra vágysz ne írd azt „Szeretnék elköltözni ebből a koszfészek, penészes denevérbarlangból.”, inkább így fogalmazz, „Szeretnék egy kertes házban lakni itt és itt”. Fogalmazz tisztán, félreérthetetlenül és minél pontosabban!

Készen vagy? Tudod mit csináltál most? Pontosan: célokat alkottál.

Ha semmi nem jutott eszedbe, ne aggódj, segítek!

Akár nem írtál a lapra semmit, akár betöltöttél már tíz ívet, a következő lépést semmiképp nem hagyhatod ki!

Emlékszel mit mondtam az elején? A siker az, ha úgy élsz, ahogyan te szeretnél. Ehhez meg szükséges az, hogy az élet minden területén rend legyen. Különben úgy jársz, mint a talicska, aminek folyton csak a jobb kerekét zsírozták, mert mindig csak az nyikorgott. Aztán egyszer csak a bal kereke kiesett a helyéről… mert soha nem foglalkoztak vele. A tanulság az, ne csak ott zsírozzuk, ahol csikorog. Azaz másra is oda kell figyelni, nem csak a vágyakra. 

Tegyük fel a vágyad egy új ház és csak arra fókuszálsz, dolgozol látástól mikulásig, gyűjtöd a pénzt, tervezel és építesz, mondd csak, mennyire nagy a valószínűsége, hogy az életed más területeit elhanyagolod? Nem figyelsz az egészségedre, túlhajszolod magad és lebetegszel? Mert nem figyelsz a családodra, a feleségeddel annyira megromlik a kapcsolatod, hogy elváltok? Számtalanszor előfordul ez – talán az egyik legnagyobb hiba, amit mindenki elkövet: szétszóródik a figyelmünk és mindig csak azzal foglalkozunk, amit épp égetően fontosnak tartunk.

Érted már miért fontos mindenre odafigyelni? Ez most képtelenségnek tűnhet, de megnyugtatlak, nem az. 

Egy olyan eszközt adok most neked, amivel mindezeket kézben tarthatod:

Milyen az én életem? egy teszt, ami megmutatja neked a valóságot. Ne aggódj, semmilyen személyes adatot nem fogok kérni tőled. Kattints a linkre, megnyílik egy weboldal, és itt a program végigvezet néhány lépésen. Először is kiválaszthatod a te életedben fontos területeket. Olyan kategóriák vannak ott, mint például egészség, pénzügyek, kapcsolatok, munka, spiritiualitás, szórakozás, adakozás vagy fejlődés. 

Utána a program feltesz neked néhány kérdést, aztán kiértékeli a kapott válaszok alapján. 

Végül pedig eléd tárja a valóságot a te életedről. És látni fogod, hogy nemcsak a vágyak terén van szükség arra, hogy céljaid legyenek, hanem az élet minden más területén is. A kiértékelést mentsd le, mert a továbbiakban szükség lesz rá.

Ha olvasod a blogom, akkor tudod: A cél egy olyan álom, amihez van egy terved és van határideje.

A fenti adatok birtokában, már sokkal egyszerűbb lesz tervezni. 

Harmadik lépés: tervezés

Két igazán nagy problémája van az emberiségnek: be vagyunk korlátozva térbe és időbe. Sőt, ha jobban belegondolunk, akkor igazából ez csak egy probléma. Hiszen a térbeli távolságok leküzdhetőek, csupán időre van szükség. De ebből valahogy egyre kevesebb és kevesebb van. Lassan semmire nem jut időnk. 

Voltál már úgy, hogy a nap végén, hullafáradtan bedőltél az ágyba, s azt sem tudtad, mitől vagy ennyire fáradt? Próbáltál visszaemlékezni, hogy mit is csináltál ma és egyetlen értelmes dolog sem jutott eszedbe? Én voltam már így. Számomra ez nagyon frusztráló volt, mert ha már fáradt vagyok, legalább tudjam, hogy mitől és hogy volt értelme. Ezért különböző technikákkal próbálkoztam, hogy termelékenyebb, eredményesebb, hatékonyabb és ezáltal sikeresebb legyek. 

Rengeteget kísérleteztem, volt olyan, hogy a határidőnaplómba percről percre megterveztem a következő napomat, aztán kipróbáltam különböző applikációkat melyeket a produktivitást hivatottak növelni, de semmi nem vált be igazán. Könyveket olvastam a témáról, oktató videókat néztem, végül pedig úgy döntöttem, hogy kidolgozok egy saját módszert. Egyénre szabtam mindazt, amit a nálam okosabbaktól tanultam és ez számomra annyira bevált, hogy szeretném veled is megosztani. 

Először arra kértelek, hogy készíts egy „kívánságlistát”, ami a különböző vágyaidat sorakoztatja fel, illetve remélem, hogy kitöltötted az online kérdőívet is, hogy megtudd, milyen a te életed. Most szükség lesz mindkettőre!

Akkor sincs baj, ha az egyik lapod teljesen üres. A vágyakat, álmokat nem szabad erőltetni, maguktól kell jöjjenek és fognak is. Teljesen lényegtelen, hogy mennyiségileg mi szerepel ezen a két lapon. Az én esetemben például a másik véglet volt, nagyon sok mindent szerettem volna és szeretnék továbbra is. Szinte azt lehetne mondani, hogy túl sok mindent. Időben rájöttem, hogy ha túl sokat akarok, akkor az olyan, mintha egy lufit egyre csak fújnék és fújnék… előbb-utóbb kipukkad. Szinte úgy jártam mint Buridán szamara, amelyik megállt félúton egy rakás széna és egy vödör víz között. Szomjas is volt, éhes is volt, de képtelen volt eldönteni, hogy melyikkel kezdje. Nézett jobbra, nézett balra, végül elpusztult a kettő között. Étlen és szomjan. 

Tudtam, hogy a vágyakhoz, célokhoz tervekre és határidőkre van szükség. Elkészítettem ezeket. Csakhogy a terveim és a határidőim fedték egymást. Ezért úgy döntöttem, hogy néhányat kiiktatok, a többit meg rangsorolni fogom. Ehhez előbb meg kellet állapítanom, hogy mi fontosabb. Egy másik szempont az volt, hogy bármi, amit szeretnék, mennyire sürgős. Tehát e kettőt figyelembe véve rangsorolni kezdtem. Az eredmény lehangoló volt. Csupán néhány dolgot sikerült a lista végére tuszkolni, a zöme inkább volt egymás mellé rendelve, mint egymás alá. Nem jutottam egyről a kettőre. Minden egyszerre volt sürgős és fontos. Mindent akartam, méghozzá most. Volt egy nagy mamutom, amit egyben akartam bekapni. Egyértelmű volt: a stratégiám nem elég jó. Kilátástalan helyzetben voltam. Semmit sem akartam halasztani, és semmiről sem akartam lemondani.

Végül Stephen Covey könyvében találtam rá a válaszra: a mamutot fel kell darabolni. Azt írja a Kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása című könyvében, hogy mindazt, ami fontos és sürgős oszd be egy hétre. Nem egy napra, nem egy hónapra, hanem egy hétre. A napi beosztás túl rövid és a sok váratlan teendő teljesen felborítja a tervet. A havi pedig túl hosszú, képtelenség ennyire előre látni. 

Megfogadtam hát Covey javaslatát és beosztottam mindazt, ami nekem fontos egy hétre. Igyekeztem egy-egy napra nem túl sokat bezsúfolni és mégis, láss csodát: minden elfért. Végre fellélegezhettem, hiszen minimális kompromisszum árán, mindenre jutott idő, ami nekem fontos. A kompromisszum csupán annyi, hogy nem fogok mindent megkapni „most”. De lelkem mélyén tudtam, hogy ez amúgy is lehetetlen lenne. Így viszont láttam a valóságot, és előreláthattam mit, mikorra tudok megvalósítani. Már ez felemelő érzés volt. 

A heti beosztás folyamatos karbantartást igényel és nagy fegyelemre van szükség a betartásához. Maga az ütemezés sem egy könnyű feladat. De a munka nagyrészét én már elvégeztem helyetted, neked sokkal könnyebb dolgod lesz. 

Újra egy eszközt adok neked, amivel a heti beosztásodat könnyűszerrel el tudod készíteni. Íme: Tervezd meg a heted – az interaktív tervező.

Kattints rá, meg fog nyílni egy weboldal, ahol a virtuális asszisztensem, a csinos és okos Razzalia végig fog vezetni néhány lépésen. Gyakorlatilag többek között bekéri tőled azokat az adatokat, amelyek a vágy-listádon, illetve a kérdőív kiértékelőn vannak, kiégészítve még néhány fontos információval. Végül pedig készen eléd tárja a heti beosztásod. Ezt ki tudod majd nyomtatni vagy el tudod küldeni magadnak e-mailben, de amit én a leginkább ajánlok, hogy vidd át egy digitális naptárba. Ez is egyszerű, csak egy-két gombnyomás kell hozzá. A naptáradnak meg gondja lesz rá, hogy mindig emlékeztessen rá, mi következik. 

Így neked már csak egy dolgod marad: betartani mindezt.

Emlékezz: a siker az, ha úgy élsz, ahogyan te szeretnél. Ehhez meg egy pontos terv kell. Másképp csak tengődsz, olyan leszel mint a nádszál, arra dőlsz, amerre a szél fúj. Vedd hát a kezedbe az irányítást. Élj úgy, ahogyan te szeretnél!

Kérlek ne feledd: mindezek csak egy keretet képeznek az életedhez, csupán irányadásul szolgálnak. A többit neked kell kitölteni, a munkát neked kell elvégezni. Bármit megváltoztathatsz, ahogy neked jobban fekszik. Bevethetsz további praktikákat, technikákat. Akármit megtehetsz, ami neked segít. 

Ha valamit nem világos, vagy valahol elakadsz, írj nekem és megpróbálok a legjobb tudásom szerint segíteni: kerdezz@cslazzar.com.

Utóirat: Razzalia remek asszisztens, de ő is tévedhet. Ha nem ad egy tökéletes beosztást, ne haragudj rá. Légy proaktív és hozd helyre a hibát. Igazíts a naptáradon, amíg tökéletes lesz számodra. Semmi nincs kőbe vésve, ez a te naptárad, a te időbeosztásod, ami időről időre változni fog. A naptáradnak is igazodni kell ezekhez a változásokhoz. Ez már a te feladatod lesz. 

Utó-utóirat: Teljesen normális ha menet közben néha elkedvtelenedsz, vagy időnként nem sikerül a beosztást betartani. Ne büntesd ezért magad, ne törj le. Megtörténik, hiszen ember vagy. Csak szépen térj vissza a beosztáshoz és folytasd ott, ami épp következik. Ami kimaradt, kimaradt, majd következő alkalommal nem marad ki. Nem omlik össze a világ, ha egyszer-kétszer elcsúszol. Majd belejössz és megszokod a rendszert. A sikerelmény sem marad el, hiszen nap nap után úgy térsz este nyugovóra, hogy tudod, sikeres napod volt, mert azzal foglalkoztál, ami számodra fontos. 

Sikert és boldogságot kívánok neked, sok szeretettel:

C.S. Lazzar

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk. Elfogadom Mi ez?

C.S. Lazzar