2016 valamikor ősszel
A nagy lányom, Dóra, már kb. ötödször olvassa Harry Potter valamelyik kötetét. Kérdem tőle:
– Nincs más, amit olvass?
A válasz egy csalódott:
– Nincs…
Ekkor döntöttem el, hogy írok neki egy könyvet.
2016. november
Hozzáfogok a könyv írásához. Nem ez az első könyv, amit írok, de elhatározom, hogy ez lesz az első, amit be is fogok fejezni!Konkrét határidőt még nem kötök hozzá.
2017. január
Amikor csak engedi az időm, összevissza jegyzetelek ötleteket, mert az a nagy elképzelésem, hogy előre kitalálok mindent, aztán gyorsan megírom hozzá a történetet.
2017. február
Ráébredek, hogy az elképzelésem egy fabatkát nem ér. Épp egy repülőn ülök, hazafelé tartunk. Előveszem a jegyzettömböm és a golyóstollam s mintha valaki diktálná nekem, egyszerűen csak írok. Megszületnek az első sorok:
– Egészséges fiú! – kiáltott fel a bábaasszony, a magasba emelve a dús fekete hajú csöppséget.
2017. június
Úgy érzem, nem haladok elég jól az írással, ezért – önmagam motiválására – határidőt tűzök ki magam elé: úgy döntök, hogy a nagy lányom születésnapjára ez lesz az ajándékom. Tehát a határidő 2018. február.
2017. július
A határidős dolog bevált, jobban haladok, mint eddig, próbálok minél gyakrabban időt szakítani az írásra. A gond az, hogy a történet papíron szépen kerekedik, de a fejemben a gondolatok enyhén szólva zavarosak. Már azt sem tudom, mit írtam le és mit nem. Ha nem olvasok vissza jó néhány oldalt, elveszítem a fonalat és összefüggéstelenül írok. Egy ilyen visszaolvasás után egy teljes fejezetet húzok át.
2017. augusztus
Utazunk, jót tesz a kikapcsolódás. Ilyenkor megy a legjobban az írás. Azt veszem észre, hogy a munkahelytől távol, zajos, mozgalmas helyen haladok igazán jól.
Nagyon elfog az ihlet és megírok egy egész fejezetet egy másik könyvből. Az egy thriller – azaz rémregény – szerelem és természeti katasztrófa, de főleg az utóbbi. Úgy érzem nagyon jól indul a sztori, de elsőnek mindig a páromtól várom a visszajelzést. Szeretem, mert mindig őszinte. Ha nem jó, azt is megmondja, tapintatosan.
Odaadom neki és a szemem sarkából figyelem. Látom, hogy közben szó szerint a körmét rágja. Elégedett vagyok.
Megdícsér, majd rögtön utána megdorgál:
– De nem ezt kellene írjad, ejnye-bejnye! – térít vissza a helyes útra.
2017. október
Írok, írok, írok… tényleg úgy, mintha valaki diktálná. A legjobb érzés! Gyökeres ellentéte annak, amikor el vagy akadva és nézed az üres lapot (volt néhány ilyen pillanat is). És egyszercsak: hoppá, vége, kész, befejeztem! A párom csodálkozva néz rám, nem hiszi el, amíg el nem olvassa.
A helyszín Kairó, Egyiptom.
Az ifjú Zetheusnak boldognak mondható gyerekkora volt, annak ellenére, hogy édesanyja egyedül neveli. Tizenegy éves korában viszont gyökeresen megváltozik élete. Furcsábbnál furcsább dolgok kezdenek történni vele és képtelen megmagyarázni őket. Senkinek nem mer beszélni róluk, különben is, nem egetrengető dolgok.
Egy napon, az egyik megmagyarázhatatlan és fölöttébb zavaros esemény közepén, felbukkan egy rejtélyes férfi, aki valahonnan ismerősnek tűnik. Zetheus válaszokat keres, így a férfi nyomába ered.
2017 október második fele
Megkezdődnek a tárgyalások a nyomdával. Közben a párom már kb. ötödször olvassa át a könyvet – ugyanis ő a korrektor és tördelő egy személyben Köszi Hasenec Tímea
2017 október vége
Megtervezem a könyv borítóját. A fotót megveszem hozzá, mert úgy illik
2017. november
Nyomdász: – Fehér, sárgás vagy valamilyen más színű legyen a belív? Hány grammos? Vastag vagy vékony? Fényes vagy matt? Varrva vagy ragasztva legyenek az ívek?
Én: – Ööö… visszahívlak
Nyomdász: – Küldök néhány mintát.
És küldött:
2017 november közepe
Kíváncsian érdeklődöm a nyomdától, hogy haladnak. A válasz egy durcás “Így” és egy fotó:
2017 november második fele
Izgalmas, amikor már a nyomdagépben dübörög munkád gyümölcse:
2017 november vége
Az utolsó száz méter a legizgalmasabb!
Megérkezik az első sorozat és remegve, fülig érő szájjal veszem őket kézbe. Hatalmas és megismételhetetlen pillanat az életemben: az első könyvem első példányát lapozom fel!
Nagyon boldog vagyok!