Az eddigi életem mélypontja az volt, amikor elváltam és azt éreztem, hogy a gyerekeimet cserbenhagytam. Hiába voltam azelőtt mindig pozitív. Hiába voltak nagy terveim. Minden a feje tetejére állt.
Hogy mit tanultam ebből? Volt, aki azt mondta: ne nősülj meg, mert akkor nem kell elválnod. Volt, aki válltig állította: ha egyszer összeházasodtál, az olyan, mint a herpesz – egy életre szól. S volt, aki azt mondta: megérdemled, hogy boldog legyél. Én végül elváltam, és úgy küzdöttem meg a démonjaimmal, hogy elfogadtam, amit nem tudok megváltoztatni. Elfogadtam, hogy nem lesz minden úgy, ahogy azelőtt elképzeltem. Aztán arra is rájöttem: ez az ára annak, hogy boldog lehessek.
Úgy érzem, hogy három dolog volt, ami segített átvészelni ezt az időszakot: az elfogadás, az idő és az az ember, aki mellettem állt és velem együtt tűrte a pofonokat, amiket az élet és az emberek osztottak.
Tehát hogyan jutunk túl az élet igazán nagy nehézségein? Úgy, hogy nem adjuk fel. Hogy nem a problémát nézzük, hanem a lehetőséget keressük benne. Hogy segítséget kérünk olyan emberektől, akik támogatnak és pozitívak.
Mindig van lehetőségünk újrakezdeni. Mindig van lehetőségünk a helyes útra térni. Mindig van lehetőségünk megváltoztatni az életünk forgatókönyvét.
Azt mondják, az élet nem fenékig tejfel. Tele van hullámvölgyekkel, amelyeket ha akarjuk, ha nem, meg kell másznunk. Nem számít, hogy kik vagyunk, hol élünk, milyen munkát végzünk: lesznek nehézségeink az életben. A kérdés az, hogy mit teszünk, amikor ezek bekövetkeznek?
Sikert és boldogságot: