Fél kézzel gépelsz, a másikkal tolod magadba a tésztát, és közben büszke vagy, hogy „nem esett ki idő”. Aztán délután háromkor csodálkozol, hogy az agyad kásás, a gyomrod nehéz, és mindenki idegesít.

„Semmi bajom” – mondod, miközben a hangodból csöpög a sértettség. Este aztán kitör a vihar, mert a párod „nem vette észre”. Pedig csak egyetlen dolgot nem tett: nem olvasott a gondolataidban.

Egy ismerősöm nyolc hónapig fejlesztette élete alkalmazását. Amikor végre elkészült, tizenegyen töltötték le – ebből hét a rokonság volt. A hiba nem a termékben volt, hanem a sorrendben.

Amikor a barátod hív, hogy borult az élete, tíz perc alatt összeraksz neki egy értelmes tervet. Amikor a sajátod borul, hetekig rágod ugyanazt a három gondolatot. Ugyanaz a fej – két teljesen különböző teljesítmény.