Van az az ismerős, aki tíz éve ugyanazzal a lendülettel meséli, hogy „miatta ment tönkre minden”. A főnök, az ex, a szülők, a gazdaság, a balszerencse. És van a másik fajta ember, aki kapott egy jókora pofont az élettől, feltápászkodott, és ma már abból él, amit akkor tanult. Nem a szerencséjük más. A hozzáállásuk. Az egyik a múltban parkol. A másik beindítja a motort.

Tudod, mi a közös a légballonban és a boldogságodban? Mindkettő csak akkor emelkedik, ha elengedjük a plusz súlyt. A gépnek le kell dobni a felesleges terhet. Te meg… gyakran inkább felveszed.

Álltál már úgy a buszmegállóban, hogy a menetrendet bámultad, és közben mögötted vérnarancssárga lett az ég? A járat késett. A naplemente nem. Mégis az előbbire figyeltél.

Az élet tényleg olyan, mint egy IKEA-bútor. Ott a doboz, benne minden alkatrész, még az a rejtélyes imbuszkulcs is, amit sosem kérdeztél, de mindig megkapod. A kérdés nem az, hogy megvan-e minden darab. Hanem az, hogy nekiállsz-e összerakni.