Tudod, mi a legfurcsább az egészben? Hogy évekig azt hittem, a pletykálás teljesen normális. Sőt, néha még úgy is éreztem, hogy valami jót teszek vele – hiszen csak „aggódom” másokért, vagy épp „megosztom a véleményem”. De aztán rájöttem, hogy ez kb. olyan, mintha azt mondanám, hogy a csokitortát csak azért eszem, mert aggódom, hogy megromlik a hűtőben.
-
Tudod, mi a közös a harminc éve boldog párokban? Nem, nem az, hogy soha nem veszekednek. Sőt, lehet, hogy többet vitáznak, mint te a pároddal. A különbség csupán annyi, hogy ők másképp látják egymást – és ezt a rózsaszín szemüveget szándékosan tartják az orrukon.
-
Van valami közös a jó bűvészekben és azokban, akik könnyedén hatnak másokra: tudják, hova kell „nyúlni”. A jó hír? Nem kell varázspálca – elég pár finom, emberi gesztus. Tegnap egy beszélgetésben valaki feldobott pár kommunikációs trükköt. Nem voltak nagy megfejtések. Inkább olyanok, amik után az ember kicsit bosszúsan nevet: „oké… ezt tényleg használhattam volna eddig is.”
-
Volt már olyan, hogy csak „egy percre” felmentél a közösségi médiára, aztán hirtelen eltűnt egy óra? Persze, hogy volt. És közben mit kaptál? Pár random videót, néhány tökéletesnek tűnő életet, meg egy enyhe „valamit kezdenem kéne magammal” érzést.
-
A legtöbben úgy képzelik a sikert, mint egy szépen kitáblázott útvonalat. Mintha lenne egy térkép, amin csak követni kell a jelzéseket. A valóság ehhez képest inkább egy sáros erdei ösvény, ahol néha vissza kell fordulni, néha meg rájössz, hogy az ösvény… igazából nincs is. És itt jön képbe a kudarc.
-
-
-
-
-
-