Ismersz olyan embert, akivel öt percet beszélgetsz, és utána egész nap jobb a kedved? Akinek ha írsz egy üzenetet, tudod, hogy nem fog elsüllyedni a digitális szakadékban? Na, az ilyen emberek nem nőnek a fán. És pont ez az, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni, amíg egyszer csak nem kapcsolja fel valaki a villanyt, és kiderül, hogy üres a szoba.

Tudod, miért megy csődbe a legtöbb lottó főnyeremény nyertese? Igen, idióta döntések következményeként, de miért hoznak idióta döntéseket? Miért szabotálják a saját életüket az ilyen „szerencsés” emberek? A válasz: mert nem egyezik az identitásukkal.

Egy ismerősöm hét éve nem beszél a bátyjával. A vita tárgya? Egy nagymamától örökölt porcelánkészlet. Mire észbe kapott, a bátyja gyerekei már középiskolába jártak, az ünnepek pedig olyan üresek lettek, mint egy lakatlan nyaraló télen. És tudod, mi a legrosszabb? Már nem is emlékszik pontosan, ki kezdte. A harag azonban szépen, lassan beleette magát a mindennapjaiba, mint a rozsda a kerítésbe.

Reggel 6:42. A konyhában félhomály, a kávé még csak gőzölög, és már nyúlsz a telefonodért. „Csak egy percre.” Aztán húsz lesz belőle. Ismerős?