Siker

Volt egy ismerősöm, aki minden héten lemérte, hogy a kollégái mennyit kerestek, kik kaptak előléptetést, ki vett új autót. Aztán egy nap rájött, hogy fogalma sincs, ő maga mennyit fejlődött az elmúlt évben. Tudta a többiek minden lépését, de a sajátját nem. Ez a fejlődés egyik legalattomosabb csapdája: annyira a kifelé figyelünk, hogy a saját pályánkról is letévedünk.

Ismerős érzés? Reggel beragad a forgalom, főnök morog, párod félvállról vesz, és estére már össze is állt a fejedben a tökéletes mentegetőző-lista, hogy miért nem ott tartasz, ahol szeretnél. Kényelmes, nem? Csakhogy van egy apró bökkenő: amíg ezt a listát fújod, közben átadod a saját életed kormányát mindenki másnak. És aztán csodálkozol, hogy nem oda mész, ahova akarsz.

Tegnap elbeszélgettem egy ismerősömmel, aki három éve „még gondolkodik” azon, hogy belevágjon-e a saját vállalkozásába. Közben otthagyott egy kapcsolatot, mert „lehet, hogy van jobb is”, és nem költözött el a városból, mert „mi van, ha mégis…”. Fáradtnak tűnt. Pedig nem csinált semmit. Pontosan ez a baj.

Évekig azt hittem, hogy a sikeres emberek titokban kaptak valami extra adagot a génlottón. Tudod, azok, akik hegycsúcsokat másznak meg reggelire, vállalkozást építenek a konyhaasztalnál, vagy egyszerűen csak nem omlanak össze, ha az élet mellbe vágja őket. Sokáig néztem őket egyfajta csendes irigységgel, és azt gondoltam: „nekem hiányzik valami”. Aztán rájöttem, hogy nem hiányzik semmi. Csak rossz helyen kerestem.

Tudod, miért megy csődbe a legtöbb lottó főnyeremény nyertese? Igen, idióta döntések következményeként, de miért hoznak idióta döntéseket? Miért szabotálják a saját életüket az ilyen „szerencsés” emberek? A válasz: mert nem egyezik az identitásukkal.

Reggel 6:00. Az ébresztő megszólal, és az első gondolatod nem túl költői: „Na, ezt most hagyjuk.” Ismerős? Közben valahol mélyen tudod, hogy jót tenne egy kis mozgás. És mégis… maradsz. Vagy épp felkelsz. Nem azért, mert hirtelen megjött a kedved, hanem mert eldöntötted. Itt kezd érdekes lenni a dolog.

Képzeld el, hogy évek óta mászol felfelé egy hegyen. Végre elérsz egy csúcsra, körülnézel, és ahelyett, hogy ünnepelnél, már a következő, még magasabb csúcsot fürkészed. Ismerős? Ha igen, gratulálok – te is a „sosem elég sikeres” klub tagja vagy, ahová gyakorlatilag minden ambiciózus ember belépőt vált egyszer az életében.

Van az a ritka állapot, amikor minden… működik. A számlák rendben, a kapcsolat békés, a munka nem őrjít meg. És pont ilyenkor jön a gyanús csend. Mint amikor a horrorfilmben hirtelen elhallgat a zene. Ilyenkor két dolgot lehet tenni: hátradőlni, és elhinni, hogy „na, most már így marad”, vagy egy kicsit előre dolgozni. Nem pánikból. Inkább józan önvédelemből.