Amikor összeházasodtunk a férjemmel, mindketten magunkkal hoztuk a saját pénzügyi szokásainkat – meséli Anna. Én egy takarékos családból jöttem, ahol minden fillért kétszer megfordítottunk, mielőtt elkölthettük volna. A férjem ezzel szemben egy olyan közegben nőtt fel, ahol a pénz sosem volt téma – ha kellett valami, megvették, és kész. Válásra volt ítélve a házasságunk már a kezdetektől és nem is sejtettük?
Minden emberi kapcsolatunkban vannak íratlan szabályok, amelyekkel szerintem pontosan ez a gond: íratlanok. Akinek volt már valaha komoly, több évig tartó párkapcsolata, az tudja: nem mindig könnyű. És amikor nehéz, akkor könnyen elfelejtjük az ígéreteinket, nem vagyunk kitartóak és ezért akár a kapcsolatunkkal is fizethetünk.
A szomszédod rendszeresen hajnali 2-kor érkezik haza, és olyan hangosan csapkodja az ajtókat, hogy téged mindig felzavar. A munkatársad sorozatosan megkér, hogy végezd el helyette a feladatait, miközben ő korábban lelép. Édesanyáddal kábé így néz ki a kapcsolatod: ha nem hívod fel minden nap, megsértődik – ha meg ő hív fel, kizárólag a saját problémáit zúdítja a nyakadba. Sok ember ilyenkor két véglet egyikébe esik: vagy némán tűri a helyzetet, mert nem meri elmondani, mi a baja, vagy dühösen kipakol, és aztán még órákig fortyog magában. Pedig van egy harmadik út és ez lenne az igazi.
Mindannyian társas lények vagyunk, mégis sokaknak kihívást jelent új kapcsolatokat teremteni, ismerkedni. Pedig az emberi kötelékek nélkülözhetetlenek a jóllétünkhöz, a személyes és szakmai fejlődésünkhöz. Hogyan győzhetjük hát le a félelmeinket, és teremthetünk mély, értékes kapcsolatokat? Íme néhány tipp és gondolat.
Az emberi kapcsolatok, legyen szó üzletről, szerelemről vagy munkáról, nem maguktól működnek. Ahogy a mondás tartja: „ami magától jön, az magától megy is”. Ha azt akarjuk, hogy a számunkra fontos emberek velünk maradjanak, ha azt akarjuk, hogy a munkahelyünk biztos legyen, tennünk kell érte – minden áldott nap. Nézzük, miért és hogyan!
Nem minden „szeretlek” jelenti ugyanazt, és nem minden szeretet egyforma. Nem, most nem a szeretetnyelvekről lesz szó, hanem arról, hogyan kötünk feltételeket a szeretetünkhöz – talán anélkül, hogy észrevennénk.
A párod hibáit már kívülről fújod, a kapcsolatotok darabjaira hullott, mégis maradsz. Miért? Mert félsz egyedül lenni? Mert szánalmasnak érzed magad? Vagy mert azt hiszed, hogy ez még mindig jobb, mint a semmi? Akárhány indokod is van a maradásra, van egy erősebb érv a távozásra.
Előbb-utóbb mindannyian hoppon maradunk, amikor kiderül, hogy mások nem úgy viselkednek, ahogy azt elképzeltük. Legyen szó a főnökünkről, aki kirúg minket, mert egyetlenegyszer elkéstünk; a haverunkról, aki évek óta ígéri, hogy visszaadja a pénzt, amit kölcsönkért; vagy a párunkról, aki egy szép napon közli, hogy elhagy minket a postaládáért… Mert az legalább nem beszél vissza. Tele vagyunk ábrándokkal és elvárásokkal, aztán jót csattanunk a valóság kemény járdakövén. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy magunkat okoljuk és magunkban keressük a hibát.