Karrier

A ring sarkában állsz. A reflektor a másik srácot követi, a közönség az ő nevét skandálja. Te meg ott vagy kopott kesztyűben, és valahogy senki nem számol veled. Furcsa érzés. Kicsit sért, kicsit felszabadít.

Hajnali fél hatkor már a laptop előtt ülsz, mert „most kell lecsapni” az ötletre. Vagy: ugyanannál a projektnél három év után is csiszolod a részleteket, miközben mások már rég továbbálltak. Az elsőhöz energia kell. A másodikhoz gerinc. Melyik vagy te?

Volt már olyan napod, amikor este hazaértél, ledobtad a táskád, és arra gondoltál: „Hullafáradt vagyok, mégsem vagyok semmivel sem előrébb, mint tegnap!” Nem fáradtság volt. Inkább az a furcsa, üres érzés, hogy ment a pörgés, mégsem mozdult semmi. Itt szokott becsúszni a nagy félreértés. Hogy ha még többet dolgozol, akkor majd valami történik. Előléptetés, elismerés, pénz, nyugalom. Bármi. Csakhogy a valóság sokszor az, hogy csak egyre mélyebb árkot ásol – rossz helyen.

Van egy fura csapda az életben. Évekig keresed, miben vagy jó, közben meg lehet, hogy már rég csinálod. Csak nem veszed komolyan. Mert ami könnyen megy, arra legyintesz: „á, ez semmi”. Spoiler: másoknak nagyon nem semmi.

Vasárnap estefelé van, még világosság, de már romlik a kedved. Nem történt semmi. Nem szólt rád senki. Egyszerűen csak eszedbe jut a holnap. Ha ilyenkor a gyomrod kicsit összeugrik, az nem a pizza volt. Hanem a munkád.

Van az a barát, aki egy tüsszentésre is már „szerintem ez valami komoly” arccal guglizik. És igen: ha minden fejfájásra CT-t követelne, valószínűleg finoman elvennéd tőle a telefonját, és adnál helyette vizet meg egy aszpirint. Na és mi mit csinálunk, amikor nem a fejünk fáj, hanem az életünk? Sokszor pont ugyanazt: az első kellemetlen tünetre rátoljuk a piros gombot. Költözés, szakítás, felmondás, „kész, én ilyen vagyok”, „ez toxikus”, „új életet kezdek holnaptól” – mintha a mindennapok egy akciófilm lennének, ahol csak robbantani lehet.

Ott ülsz a monitorod előtt, bámulod az üres dokumentumot, és semmi. A fejed olyan üres, mint egy vasárnap délutáni bevásárlóközpont parkolója. Ismerős? Ha kreatív munkát végzel, biztos voltál már ilyen cipőben. Viszont néha elég négy kérdés, ami úgy piszkálja meg a gondolatokat, mint egy kis drót a makacs dugulást. Tudom, nem túl szép kép… de működik.

A szombat reggeli kávém fölött figyeltem egy srácot a kávézóban, aki láthatóan órák óta pötyögött valamin. A laptopja mellett gyűrődött croissant, a telefonjára rá sem nézett, és közben olyan akárki-hozza-se-érdekli arccal dolgozott, mintha egy titkos küldetés közepén lenne. Láttam már ilyet: aki így elmerül, ott valami izgalmas van a háttérben. Nem robotol, hanem játszik. És legtöbbször ők futnak be hosszú távon.