Előfordul, hogy azt mondjuk, mások hozzák ki belőlünk az ördögöt. Velem is előfordult már, de szembe kellett néznem a valósággal: nem más a felelős az én cselekedeteimért, hanem egyedül én.
Hallgasd meg (1:15 perc) ⇩
Olvasd el (1 perc) ⇩
Ha egy narancsot kettévágunk, és csavarni kezdjük, mi lesz belőle? A válasz egyértelmű: narancslé. S ha nagyon idegesen csavarjuk? Akkor is. S ha piszkáljuk, sértegetjük, beszólunk neki, akkor megkeseredik és grépfrútlevet fog engedni magából? Nyilván nem. A narancsból csak narancslevet lehet csavarni, mert az van benne.
Így vagyunk mi, emberek is: azt hozzák ki mások belőlünk, ami eleve bennünk van. Tehát ha valakire dühösnek érezzük magunkat, nem a másik emberben kell keresni a hibát. Ha féltékenyek vagyunk, gyűlöletet érzünk, félünk vagy keserűség tölt el, ne más embereket okoljunk ezért. Bárki lehet az, aki nyomást gyakorol ránk – mint amikor a narancsot a facsaróra helyezzük -, az jön ki belőlünk, ami eleve bennünk van. Egyedül mi vagyunk a felelősek azért, hogy mit érzünk.
Akinek a lelke szeretettel van tele, az akkor is szeretettel fog válaszolni, ha valaki sértegeti őt. Ha valaki bánt, idegesít vagy piszkál, természetes, hogy bántva vagy idegesítve érezzük magunkat, de mindig eldönthetjük, hogy mindezekre az ingerekre hogyan reagálunk. Ha dühösek leszünk, azt jelenti, hogy kiengedtük a kezünkből az irányítást, azaz már nem mi döntünk arról, hogy mit érzünk és hogyan viselkedünk.
(A hasonlat és az elmélet Wayne W. Dyer-től származik.)
Sikert és boldogságot: