Van néha olyan érzésed, hogy bárcsak valaki más helyében lennél? Görgeted a Facebookot, és azt látod, ez nyaral, az csinos, annak meg új munkahelye van. És hirtelen azt érzed, mindenkinek nagyon jól megy sora. Kivéve téged.
Nem baj, ha irigységet érzünk, nem baj, ha más életére vágyunk – ez a normális reakció, ha a közösségi médián mások életét követjük. A gond az, hogy nem realizáljuk, hogy egy hamis képet látunk. Elhisszük a hazugságokat és összehasonlítjuk azokat a saját életünkkel. Naná, hogy pocsékul érezzük utána magunkat!
Gondoljunk csak arra, mit csinálunk, amikor ki akarunk tenni egy képet a Facebookra? Az első fotót azonnal kiposztoljuk? Dehogy! Ha kell, hatvanszor lőjük újra a szelfit. Tökéletes kell legyen! Senki sem posztolja ki, hogy milyen koszos a konyhája, nem vág fel azzal, hogy zsíros vagy kócos a haja, és azzal sem hencegünk, hogy már megint veszekedtünk egy jókorát az élettársunkkal. Nem, a Facebook íratlan szabályai között ott van: olyat posztolj, amire más minimum irigy lesz.
Figyelem, spojlerezek! Más is ugyanezt teszi. Senkinek sincs az a tökéletes élete, mint amit mutat a közösségi médián. Legfeljebb szeretné, ha úgy lenne…
Tudom, sovány vigasz, hogy másnak sem álomba illő az élete. De ha belátjuk, hogy így van, azt is el kell ismerjük, hogy nincs fényévnyi különbség köztünk és mindenki más között. Valójában egy igazi mérce van, az pedig mi vagyunk saját magunknak, azaz: jobb-e az életünk, mint amilyen tegnap volt? Jobb-e, mint tavaly vagy öt évvel ezelőtt? Vannak-e álmaink, amelyekért érdemes reggel felkelni? Vannak-e céljaink, amelyek értelmet adnak a mindennapoknak? Ez az, ami igazán számít!
Sikert és boldogságot: