Site icon C.S. Lazzar

10 módszer a félelem leküzdésére

10 módszer a félelem leküzdésére

A félelem egy jó dolog. Kivéve, ha rosszul használjuk. Természetes és alapjában véve jó dolog a félelem, hiszen (részben) neki köszönhető, hogy még mindig él ember a Földön. Ha őseink félelem nélkül császkáltak volna a nagyvilágban, a vadállatok kiirtották volna a homo sapienst. 

Csakhogy rengetegen úgy élik le az életüket, hogy az anyósülésen kuksolnak, miközben a félelmeik kormányoznak. A fókusz azon van, hogy elkerüljenek minden botlást, akadályt, és semmiképp ne hajtsanak olyan útra, ami ismeretlen. Döntéseiket annak függvényében hozzák meg, hogy mennyire vannak biztonságban. 

Félünk a szegénységtől. Félünk a kiközösítéstől. Félünk az elutasítástól. Félünk a kudarcoktól. Félünk a megszégyenüléstől. Félünk a magánytól. Félünk a betegségektől. Félünk a haláltól. A lista végtelen, s mindezeknek az eredménye nem más, mint a boldogtalanság, szorongás, stressz, pánikrohamok vagy akár depresszió, önmegsemmisítés.

De van, aki nem akar félni, csak nem tudja, hogyan. Ebben segít az alábbi 10 pontból álló lista:

  1. Figyeljünk valami másra. Amikor bent vagyunk a szekrényben, nehéz, sőt lehetetlen megmondani, hogy milyen kívülről a szekrény. Tereljük el a figyelmünket valamivel: sétáljunk negyed órát a szabad levegőn, igyunk meg egy teát, hívjuk fel egy barátunkat és beszélgessünk öt-tíz percet. 
  2. Mi lehet a legrosszabb? Képzeljük el, hogy mi lehet a legrosszabb, ami történhet. Mondjuk egy szívroham? Próbáljuk elképzelni, milyen szívrohamot kapni. Nem fog sikerülni. Ez az érdekes a félelemben: minél inkább üldözzük, annál jobban iszkol előlünk, és soha nem tudjuk utolérni. 
  3. Nem kell midnen tökléletes leygen. Aki perfekcionista vagy olyan hajlamú, írja ezt fel egy papírra, gyakran vegye elő és olvasgassa el néhányszor. A szándékosan rosszul leírt mondat előbb stresszt okoz, de egyben segít felismerni, hogy az életben nem kell minden tökéletes legyen, mégis működik.
  4. Lélegezzünk. Ha nagyon eluralkodik rajtunk a félelem, esetleg pánikszerű tüneteket mutatunk, gyorsul a szívverésünk, izzad a tenyerünk, kezd elsötétülni előttünk a világ, lélegezzünk! Helyezzük a tenyerünket a gyomor fölé, és kezdjünk el mélyeket lélegezni. Lassan be, lassan ki. Érezzük a tenyerünkkel, ahogy fel-alá mozog a hasunk. Esetleg számoljuk a légzéseket egytől tízig, majd vissza. Belégzés… egy… kilégzés… kettő… 
  5. Hívjuk ki a félelmet. Néha az segít, ha szembenézünk a félelemmel. Megvizsgáljuk az okát, bizonyítékot keresünk rá, hogy jogos a félelmünk. És az az érdekes, hogy minél inkább be akarjuk bizonyítani, hogy igazunk van, annál inkább rá fogunk ébredni, hogy alaptalan a félelmünk.
  6. Nézzünk szembe vele. Minél inkább próbáljuk elkerülni a félelmeinket, annál inkább üldözőbe vesznek azok minket, és annál nagyobb hatással lesznek az életünkre. Ha szembenézünk velük, zsugorodnak. Ha határozottak vagyunk, egyszerűen eltűnnek.
  7. Menjünk a boldogság szigetére. Az életben sokszor szükség lehet erre a kis szigetre, ahol minden rendben van, minden olyan, amilyennek lennie kell. Hol lehet ez a hely? Azt mindenki maga tudja, hiszen a képzelet szüleménye. Hunyjuk le a szemünket, és képzeljük el ezt a helyet, minél részletesebben. Valahányszor érezzük, hogy a félelem hatással van ránk, hunyjuk le a szemünket és utazzunk el a szigetre. Addig maradjunk ott, amíg sikerül ellazulni.
  8. Beszéljünk róla. Egyedül lenni a félelmeinkkel a legijesztőbb dolog tud lenni a világon. Ha viszont megosztjuk valakivel, mintha máris zsugorodna egyet a félelem. Nem kell rögtön pszichológusra gondolni, sokszor elég, ha megosztjuk a párunkkal vagy egy jó barátunkkal. 
  9. Fogadjuk el őket. Sokan, túl sokan, az alkoholt vagy a drogokat hívják segítségül. Ezzel viszont csak rontanak a helyzeten. A helyes út az, ha elfogadjuk, hogy természetes, ami velünk történik és alkalmazni kezdjük a számunkra leginkább működő technikákat. Gyakran nagyon egyszerű a megoldás: egy kiadós alvás, egy kis séta vagy egy tábla csoki.
  10. Jutalmazzuk meg magunkat. Ha sikerül kicsit is szembenézni a félelmeinkkel, megérdemlünk egy kis jutalmat. Adjunk magunknak valamit, ami nekünk jól esik, legyen az egy masszázs vagy egy kis édesség, de legyen tudatos: azért kapjuk most ezt, mert szembenéztünk a félelmünkkel.

„Nem az a dicsőség, hogy soha nem esel el, hanem hogy felállsz, valahányszor elesel.”

Az élet telis-tele van kalandokkal és csupa szép élménnyel, véleményem szerint félelemben élni az egyik legnagyobb veszteség, amit okozhatunk saját magunknak. Merjünk élni, hiszen csak úgy lehetünk igazán boldogok! 

Sikert és boldogságot:

Exit mobile version