Sokan, nagyon sokan beleesnek abba a hibába, hogy úgy gondolják, tanulni addig kell, amíg iskolába járunk. Kijárjuk a szükséges tizenkét osztályt, esetleg még az egyetemet, de azzal aztán kész. Most már mindent tudnak, nem kell többet egy percet sem tanulással tölteni. Hú, de nagy hiba.
A szakmai fejlődés szükségességére sokan ráébrednek, miután munkába állnak és egyszer csak azon kapják magukat, hogy amit az iskolában tanultak, az édes kevés. Gyakorlatilag az elméleti oktatás csak alapokat képez, a többit menet közben kell megtanulni.
A személyes fejlődést a legtöbb ember viszont egyszerűen nem is ismeri. Nem tudjuk, mi az és ha azt halljuk, hogy valaki ezt fejleszti, kinevetjük. Pont a tegnap mesélte nekem valaki, hogy a melóban kiderült, hogy ő milyen könyvet olvas és a munkatársai szó szerint kinevették. Mintha szégyen lenne önfejlesztő könyvet olvasni!
Ismered a Maslow-piramist?
Ezt az ábrát Abraham Maslow amerikai pszichológus az 1950-es években dolgozta ki, a motivációt kutatva. Röviden: az ember lentről felfelé halad a szükségletek kielégítésében. Amíg nincs meg egy alsóbb szint, nem foglalkozunk a feljebb lévőkkel. Innen is látszik, hogy mennyi minden rendben kell legyen az életünkben, mielőtt a személyes fejlődés gondolata egyáltalán felmerülne. És így már érthető, hogy miért nevetik ki azt, aki ezzel foglalkozik…
Mindezekkel én csak részben értek egyet. Azt gondolom, hogy amikor az ember eljut a sárga-zöld szintig, hajlamos ellustulni. Amikor az alapszükségleteink ki vannak elégítve, megnyugszunk, aztán pedig a további szükségleteinket a mai világ kényelmi megoldásaival aláaknázzuk. Gondolok itt a közösségi médiára meg a tévézésre.
Tudósok kimutatták, hogy a mobiltelefon olyan hormonok felszabadítására képes, amire csak az alkohol vagy a drog volt képes. Valahányszor kapunk egy like-ot vagy egy hozzászólást a bejegyzésünkre, azonnal dopamin szabadul fel a szervezetünkben. Pedig még meg sem néztük, hogy mit kaptunk!
Mindaddig, amíg ezt tudatosan nem korlátozzuk, nem mi irányítjuk a saját életünket, hanem mindenki más, az eszközök, a közösségi média és a tévécsatornák által. Abban a pillanatban, amikor elvágjuk a zsinórt, ami ezekhez köt, hihetetlenül sok időnk felszabadul. Elsőre az lesz szokatlan, hogy nem fogjuk tudni, mihez kezdjünk magunkkal. Van, akinek annyira hiányzik, hogy mint egy függő, azonnal visszacuppan a képernyőre és még jól is esik neki. És van, aki tudatosan változtat az életén. Valami olyasmit csinál, amitől feljebb lépik a Maslow-piramisban. Fontos megjegyeznem: csak így érhetjük el a legfelső szintet, és csak itt találkozhatunk valódi önmagunkkal.
Sikert és boldogságot: