Ha azt mondanám, hogy sosem éreztem magam halhatatlannak, hazudnék. Milyen jó is volt gyerekként az érzés, hogy nem aggódsz a holnapért (nem a sulis évekre gondolok). De ahogy telnek az évek, egyre gyakrabban üti fel a fejét a valóság: nem tudjuk, meddig élünk.
Egy barátommal nemrég beszélgettünk erről, és ő is azt mondta, hogy ahogy telnek az évek, sokkal több időt fordít arra, ami igazán számít: Ha valaki azt mondaná, hogy még csak egyetlen napot élhetek, a családommal és a barátaimmal tölteném el. Ez a legfontosabb – mondta. A határidő feltárja előttünk a valóságot. Csakhogy a legtöbben nem ismerjük (szerencsére) a határidőnket – lehet, hogy 100 évet élünk még, de az is lehet, hogy csupán egy napunk van hátra.
Rémisztő? Nem kell az legyen. Felfoghatjuk ezt pozitívan is: nem kell várni, hogy bekövetkezzen valami szörnyűség, hogy változtassunk. Csak gondoljunk bele Steve Jobs szavaiba: „Ha ez lenne életem utolsó napja, azzal tölteném-e, amivel tölteni fogom? Ha a válasz egymás után többször az, hogy nem, valaminek meg kell változnia.”
Sikert és boldogságot: