Tegyük fel, hogy ma reggel, úton a munkahelyed felé, beesik egy apró kövecske a cipődbe. Mit csinálsz? Megállsz és kiveszed? Mindenki ezt tenné. Szúr, zavar, ha megállsz és kiveszed, megszűnik a probléma. De te nem. Ma nem.
Hallgasd meg (3:10 perc) ⇩
Olvasd el (3 perc) ⇩
Ma ott hagyod a kavicsot és, sántítva bár, de beérsz a munkahelyedre. Végigsántikálsz a kollégák előtt, ha kell, még nyögsz is mellé egy sort, hogy vegyék már észre, mekkora problémád van. Végül meg is kérdi valaki, hogy mi a baj, mire te végre kiöntöd a lelked és jobban is érzed magad tőle. Odasántikálsz az asztalodhoz és az első szünetig szinte meg is feledkezel a cipődben lévő kavicsról.
Aztán amikor lábra állsz, a fájdalom villámcsapásként ér. Könnyek közt mész el a kávégépig. A kávézás közben újra feltöltődsz néhány sajnálatból, van, aki még meg is ölel. „Te szegény…” – mondják. Az egyik munkatársad elmeséli, hogy neki is egyszer bekerült egy kő a cipőjébe és azóta is ott van. „Majd megszoksz együttélni vele” – biztat.
Sírva születünk. Panaszkodva élünk. Csalódottan halunk meg.” – Thomas Fuller
Panaszkodni arról, amit meg tudnál változtatni… hogy is mondjam? Olyan, mint megcsengetni valakit rejtett számmal és várni, hogy visszahívjon. Majd leszidni érte, hogy nem tette meg. Számomra ez a világ egyik legnagyobb értelmetlensége! Benne van a top háromban, együtt azzal, hogy panaszkodsz arról, amit nem tudsz megváltoztatni, annyit ér, mint a lepkeszellentés kánikula ellen. Persze, jól esik az együttérzés és megnyugtató tud lenni, hogy más sajnál, de valójában magán a problémán változtat valamit?
Természetesen a válasz az, hogy nem, semmi sem fog ettől megváltozni. Soha, egyetlen probléma sem oldódott meg attól, hogy valaki panaszkodott róla. Tehát nyilvánvaló, hogy aki panaszkodik, nem azért teszi, mert megoldást remél tőle. Feltételezem azért, mert jól esik kimondani a problémát, főleg ha még sajnálatot is kap cserébe.
De mi lenne, ha a panaszkodás helyett végiggondolnád: tudok rajta változtatni? Igen? Akkor rajta! Megváltoztatom, megszűnik a probléma és boldog vagyok.
Ha süt a nap, én boldog vagyok. Ha esik, akkor is boldog vagyok, mert ha nem vagyok az, akkor is esik.”
Nem tudok változtatni rajta? Akkor minek csámcsogni, panaszkodni róla? Hiszen így sem, úgy sem, még ha a fejem tetejére állok sem fog megváltozni. Foglalkozok inkább azzal, ami fölött van hatalmam. Elengedem vagy elfogadom a problémát és másra összpontosítok. És boldog vagyok.
Sikert és boldogságot: