Elcsépelt, ráadásul egy vegetáriánus szájából ez meglehetősen furán hangzik, de attól még igaz. Nem fogjuk megkapni, amit szeretnénk, pusztán attól, hogy vágyunk rá meg várunk rá.
Vártam a pénteket, vártam a nyarat,
Vártam a születésnapomat.
Csukott szemmel vártam a királyfit,
Aki délceg, mosolyog és rám kacsint.
Láttam, ahogy fehér lován bevágtat,
Karjába kap, szenvedéllyel csókolgat.
Megöleltem az álmom, s vártam a holnapot,
Hisz’ a nap már rég lenyugodott.
Hol vagy hercegem, tán eltévelyedtél?
Itt vagyok, várlak, míg megérkeznél!
Az álom elhalványult, lassan szertefoszlott,
S a királyfi nem jött, a ló nem dobogott.
Már nem várom a pénteket, nem várom a holnapot,
A paripa sehol, s hajam ezüstösen lobog.
Úgy vélem, senki nem jön talán…
Egyetlen társ maradt: a magány.
Te mit tennél másképp, ha lenne még időd?
Sikert és boldogságot: