Site icon C.S. Lazzar

Hogyan légy türelmes és higgadt, bármilyen helyzetben?

Hogyan légy türelmes és higgadt, bármilyen helyzetben?

Hogyan légy türelmes és higgadt, bármilyen helyzetben?

Hogy lehet, hogy egyes emberek végtelenül türelmesek, a legembertpróbálóbb körülmények között is higgadtak, míg mások annyira lobbanékonyak, mint egy tál kerozin?

Hallgasd meg (2:46 perc)
YouTube video player
Olvasd el (3 perc)

Türelmes, higgadt, nyugodt ember vagyok. Legalábbis annak lát a környezetem. Azonban ha önvizsgálatot kellene tartanom, akkor őszintén be kéne vallanom azt, hogy én is pont olyan lobbanékony vagyok, mint bárki más. Kiabáltam már hirtelen haragomban és a tűrőképességemnek is esett áldozatul egy-két tárgy (szék, ágy, ajtó – ami épp a kezembe került). 

Ezekből is tanultam. Megtanultam, hogy a helyzeten semmit nem segít, ha én kiborulok. Nem old meg semmit, nem leszünk túl rajta hamarabb, ráadásul még én is pocsékul érzem magam. 

Ez igencsak hasznos tanulság volt úgy a magánéletemet, mint a karrieremet illetően. Vezetőként nagyon fontos megőrizni a higgadtságot, hiszen egy stabil pont leszek így a munkatársaim számára. Ha én kiborulok, az egész csapat elveszti a fejét. Ha én nyugodt maradok, a kollégákat is meg tudom nyugtatni, és közösen sokkal könnyebben, hamarabb és jobb megoldásokat találunk.

Te is tudod magadról: amikor ideges vagy, nem vagy hatékony, nem tudsz összpontosítani. Hogy is lehet úgy megoldani egy problémát, hogy közben teljesen szétszórt vagy? Ha ezt jó előre bevésed a tudatodba, a különböző válsághelyzetekben csak elő kell ezt az eszközt ásni:

Ha kiborulok, az semmit nem segít.”

Ez az első, elméleti része a higgadtság megőrzésének. A második része gyakorlatiasabb, ezt a haditengerészektől tanultam. Amikor érzed, hogy elborul az agyad, hiába jut eszedbe az előbbi mantra, képtelen vagy lenyugtatni magad. Nos, ekkor jön jól ez a légzésgyakorlat, amit a tengerészek a bevetésen alkalmaznak (amikor tudod, hogy a következő lövésen múlik, hogy te vagy a másik fél éli túl): 10 másodpercig beszívod a levegőt, 10 másodpercig bent tartod, majd 10 másodpercig kifújod

Azt javaslom, akkor gyakorold be ezt, amikor nyugodt vagy, hiszen ha akkor kezded el először, amikor valaki úgy felhúzott, mint a svájci órát, garantáltan nem fog működni. Ha már úgyis ketyegsz, ettől majd legfeljebb felrobbansz. Hozzáteszem: nem egy egyszerű gyakorlat.

A nyugodt, türelmes, higgadt emberek sokkal tovább élnek, mint ideges társaik. És sokkal sikeresebbek. És sokkal boldogabbak. Érdemes kipróbálni.

Sikert és boldogságot:

Exit mobile version