Hivatalos adatok szerint a legtöbb vállalkozás viszonylag rövid időn belül csődöt mond. Számtalan oka lehet ennek, ezek közül most csak egyet emelek ki: ez nem más, mint a helyes és a könnyű út összekeverése.
Amikor azt hallom egy vállalkozótól, hogy „Kér számlát?”, én azt hallom: „Nem akarok adót fizetni, mert úgy kevesebb marad meg nekem”. Határozottan vallom, hogy ez az egyik olyan – és sajnos nagyon gyakori – hozzáállás, ami egyenesen vezet oda, hogy egy vállalkozás ne legyen sikeres.
Adót kell fizetni, ez nem választható, ez kötelező. Olyan, mint az, hogy a túléléshez enni és inni kell. Dönthetünk úgy, hogy nem eszünk vagy nem iszunk, de előbb-utóbb belehalunk. Ha csak keveset eszünk-iszunk, épp annyit, hogy túléljünk, tény, hogy tovább fogjuk húzni, de az is igaz, hogy nagyon nyomorultul fogjuk érezni magunkat közben és megrövidítjük a saját életünket.
Adót kötelező fizetni. Ha nem tesszük meg, ha kibúvókat keresünk, akkor nem azt bizonyítjuk be magunknak és az alkalmazottjainknak, hogy mennyire ügyesek és talpraesettek vagyunk (bár gyakran annak hisszük magunkat), hanem épp ellenkezőleg: azt igazoljuk, hogy tolvajok, gazemberek, csalók vagyunk. Aki az adóhivatalt, az államot becsapja, az becsapja önmagát, és semmi sem állítja meg, hogy bárki mást is becsapjon – alkalmazottakat, ügyfeleket, partnereket, klienseket.
Aki úgy próbál túlélni, hogy közben becsap mást – legyen az jelen esetben az állam -, gyakorlatilag más kárából húz hasznot. Az ilyen vállalkozók okozzák azt, hogy az állam, az adóhivatal és az adóellenőr olyan, amilyen. Lehet azt mondani, hogy „Igen, de ők lopnak a legtöbbet”, és ez akár igaz, akár nem, sajnos senkit nem jogosít fel arra, hogy ő is lopjon.
A sikeres vállalkozók tudják, hogy az adó az államé, és azt befizetik mindig becsületesen, mert tudják azt, hogy ezzel valójában saját maguknak is tesznek egy szívességet. Nyugodtan alszanak minden éjjel, bátran és emelt fővel néznek szembe magukkal a tükörben, tudják, hogy az alkalmazottaknak, partnereknek, klienseknek is mindig a szemébe nézhetnek, hiszen ők becsületes, törvényt tisztelő és betartó emberek. Az ilyen embereknek komoly tekintélyük van, az emberek felnéznek rájuk. És nem véletlen az sem, hogy sikeresek. Még soha, senkit nem vetettek meg azért, mert befizette rendesen az adót, ami járt.
Az sem mellékes, hogy akitől megkérdezik, hogy „Kér számlát?”, és azt válaszolja, „Nem, nem kérek”, ugyanúgy bűnrészes. Ha látnánk, hogy egy ártatlan embert ütlegelnek az utcán, odamennénk segíteni az ütlegelőknek? Dehogy! Az áldozatnak segítenénk! Közbeszólnánk, próbálnánk megfékezni, de nem maradnánk semlegesek. Ha semmit nem tennénk, akkor mi is bűnösök lennénk, és a legkevesebb az, hogy lelkiismeret-furdalásunk lenne utólag.
Mégis megvesszük a számla nélküli terméket. Hiszen új és olcsó, hülyék lennénk nem élni a lehetőséggel! Pedig tudjuk, hogy a „kamionról leesett laptop” valójában lopott. De nem érdekel minket, honnan származik, csak a személyes nyereség érdekel. Olcsóbban megkapjuk és csak ez számít. De ezzel is bűnrészesek vagyunk! Támogatjuk a lopást, a csalást, hiszen a tolvajnak adjuk a pénzt. Ha a tolvaj nem tudna túladni a portékáján, egészen biztos, hogy magától „szakmát” váltana.
Ugyanígy van ez a számla nélküli szolgáltatással. Elfogadjuk, hiszen nekünk is olcsóbb, mert a szolgáltató nem kéri tőlünk az ÁFA-t. Ezzel viszont becsapjuk magunkat is, nem csak az államot, és ezt legtöbbször fel sem fogjuk. Csupán a rövid távú, személyes nyereséget látjuk. Meg sem fordul a fejünkben, hogy az ilyen döntéseinkkel a saját jellemünket formáljuk. Mert ha egyetlenegyszer is úgy döntünk, hogy rendben van az, ha számla nélkül veszünk valamit, azt tanítjuk meg magunknak, hogy mi olyan emberek vagyunk, akiknek a könnyű, kényelmesebb út jobban megfelel, mint a helyes út.
Soha nem késő felismerni, hogy mi helyes és mi nem, és soha nem késő megváltozni! Mutassunk jó példát az alkalmazottjainknak és a gyermekeinknek! Mutassuk meg azt, hogy lehet a helyes úton is boldogulni, mi több, a legtöbb elégtétel és a siker ezen az úton vár ránk!
Sikert és boldogságot: