Nem minden párkapcsolatunk sikerül úgy, ahogy elképzeltük, ezért a szakítás vagy a válás olykor elkerülhetetlen. S ha nem lenne elég az, hogy egyedül maradtunk, valahogy nehezünkre esik továbblépni. Mintha minden és mindenki azt ordítaná felénk: hiba volt!
Jól döntöttünk?
Természetes, hogy megkérdőjelezzük döntésünk helyességét. De képzeljük el azt, hogy beülünk a moziba s félúton rájövünk, hogy a film egyáltalán nem olyan, amilyet elképzeltünk. A legtöbben végig bent maradnak, mert egyrészt kifizették a jegyet, másrészt még él bennük a remény, hogy a végére csak jó lesz. (Ezért ragadnak benne nagyon sokan olyan párkapcsolatokban, ami inkább nyomorulttá teszi őket, mint boldoggá.) Ha felállunk és kijövünk a moziteremből, előbb fellélegzünk, aztán meg azon kezdünk el gondolkodni, hogy vajon miről maradtunk le. Vajon nem-e volt a folytatás nagyon jó?! Jól döntöttünk, hogy kijöttünk?
A válasz az, hogy: IGEN. Határozott igen. Jól döntöttünk. Nem tetszett a film, miért néztük volna tovább? Ne lovagoljunk azon, hogy vajon mi lett volna, ha tovább nézzük, mert akkor az semmiben sem különbözik attól, mintha ki sem jöttünk volna. Ott is szenvedtünk, most is szenvedünk! Jusson eszünkbe, hogy azért jöttünk ki, hogy jobban érezzük magunkat! Tehát azon legyünk, hogy jobban legyünk!
Engedjük el a múltat
Minden olyan percben, amit úgy töltünk el, hogy nem vagyunk boldogok, elrabolunk magunktól egy olyan percet, amiben boldogok lehettünk volna. S mi van, ha nem percekről, hanem hónapokról, évekről beszélünk? Ezért szakítottunk. Mert úgy éreztük, hogy jobbat érdemlünk. Hogy esélyt adjunk magunknak a boldogságra. (És még száz meg száz más ok miatt, de lényegében ezért.) Ha visszafelé kacsintgatunk, ha azon elmélkedünk, hogy mi lett volna, ha…, akkor valójában még mindig ott vagyunk a kapcsolatban, csak ráadásul most még egyedül is vagyunk. Nem azt akarom, hogy még rosszabbul érezzük magunkat, hanem hogy vegyük észre:
Rendben van, hogy csalódottak vagyunk, mert többet vártunk a másiktól, a kapcsolattól és esetleg magunktól is, sajnáljuk az időt és az energiát, amit a kapcsolatba fektettünk. Az viszont egyáltalán nincs rendben, hogy úgy viselkedünk, mintha a kapcsolat nagyon jó lett volna. Sokan úgy gyászolják azt a kapcsolatot, amiből épp kiléptek, mintha az lett volna a legjobb dolog az életükben. Elég, ha megkérdőjelezzük döntésünk helyességét, ha sajnáljuk magunkat, ha azt gondoljuk, hogy jaj-istenem-mi-van-ha-nem-kapok-még-ilyet-sem, gyakorlatilag felmagasztaljuk azt a kapcsolatot, amiből épp kiléptünk. De ha jó lett volna, nem szakítunk! Ha boldogok lettünk volna, nem szakítunk! Ha láttuk volna magunkat a másik mellett megöregedni, nem szakítunk!
A szakítás nehéz, utána még nehezebb
Nincs könnyű dolgunk, a szakítás megviseli mindkét felet. Meg kell birkózni az egyedülléttel, a hiányérzettel, a megszokottól való elszakadástól, ráadásul ránk zúdulnak olyan dolgok, amire nem is számítottunk: ellenünk fordulnak azok, akiket barátainknak hittünk, a családunk megkérdőjelezi döntésünk helyességét, az exünk meg úgy viselkedik velünk, mintha ősellenségek lennénk. Mintha az egész világ ellenünk fordult volna… Normális, ha azt érezzük, jobb lett volna, ha nem is szakítunk. De tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy az a legegyszerűbb megoldás, ha kibékülünk. A legjobb, amit most tehetünk az, hogy:
Előre nézzünk!
Mi vár ránk a jövőben? Elsősorban az, hogy el fog múlni. Az érzés, ami nyomaszt, el fog múlni. A helyzet, amiben most vagyunk, el fog múlni. Most van esélyünk arra, hogy egy olyan kapcsolatot alakítsunk ki valakivel, amivel elégedettek leszünk. Most van esélyünk arra, hogy boldogok legyünk. Erre az egyre gondoljunk és minden mást zárjunk ki. A belső hangot, ami megcáfolja a döntésünket, zárjuk ki. A „barátokat”, akik ellenünk fordultak, zárjuk ki.
Minden rendben lesz
Hinnünk kell abban, hogy minden rendben lesz. A film, amiről kijöttünk, most már véget ért, válasszunk egy új filmet, olyat, aminek hepiend a vége. Könnyű dolgunk van, mert mi vagyunk a forgatókönyvíró, a rendező és az egyik főszereplő is.
Sikert és boldogságot: