Site icon C.S. Lazzar

Ha hasznosnak akarod érezni magad, ezt tedd

Ha hasznosnak akarod érezni magad, ezt tedd

Nem érzed, hogy a főnököd, a munkatársaid, a barátaid vagy éppenséggel a családod értékelne téged? Úgy tűnik, hogy biztosra vesznek téged és mindent, ami veled jár?

Először is tudd, hogy nem vagy egyedül: meglepően sok ember érez így. Én is. De ez nem jelenti azt, hogy ez így rendben van! Azt jelenti, hogy okkal történik így. Másodszor pedig: ne hagyd figyelmen kívül ezt az érzést, mert önbizalom- és önértékelés-romboló!

Találd meg az okát

Amikor ez az érzés hatalmába kerít, ragadd meg az alkalmat, hogy kiderítsd, honnan is származik a probléma. Kérdezd meg magadtól: miért is nem érzem most egészen pontosan értékelve magamat? 

Alapozz a tényekre

Például ha egy kollégád mindenki számára hozott egy kis meglepit, kivéve téged, te egykettőre arra a következtetésre jutsz, hogy a kollégádnak veled van valami problémája. Gyorsan találsz rá magyarázatot, és írsz egy kis történetet magadnak. De ezt a történetet te írod, nem a tényekre alapozol, hanem elméletekre és kitalációkra. Hajlamosak vagyunk egyetlen eseményt felnagyítani és kiemelni, minden mást meg figyelmen kívül hagyni. Nincs valami egyszerű, logikus magyarázata az eseménynek? Nem lehet, hogy te szabadságon voltál és a munkatársad nem tudta, hogy pont ma jöttél vissza?

Ne hasonlítsd magad másokhoz 

Mi sem bánunk minden emberrel ugyanúgy, nem észszerű tehát elvárni, hogy velünk is ugyanúgy bánjanak, mint másokkal. Ha azt látjuk, hogy két kolléga nagyon barátságos egymással, velünk pedig nem, ne vegyük magunkra. Nem velünk van a baj! Mások vagyunk és értékeljük ezt a másságot, mintsem azon akadjunk fel, hogy velünk miért kivételeznek. Tényekre alapozzuk ezt a feltételezésünket? Vagy megintcsak írtunk egy történetet magunknak? Gyakran, amit mi tényként látunk, semmi több, mint a valóság elferdítése, hogy nekünk legyen igazunk.

Azt tesszük, amit elvárnak tőlünk?

Főként a munkahelyen (de máshol is, családon belül is) előfordul, hogy dolgozunk, sok energiát fektetünk be, odatesszük a csontot, mégis azt érezzük, hogy a felettesünk vagy a házastársunk elégedetlen velünk. Nem látják a sok munkát, csak azt, ami nem készült el. Nem látják az odaadásunkat, mintha csak a hibákat keresnék bennünk. Tegyük fel a kérdést magunknak: azt nyújtjuk, amit elvárnak tőlünk? Tudjuk egyáltalán, hogy mit várnak el tőlünk? Sokkal könnyebb dolgunk lenne, ha tudnánk a választ az előbbi kérdésre, és azoknak az elvárásoknak igyekeznénk megfelelni. És egészen biztos, hogy az értékelés sem maradna el. 

Természetesen ez lehet becsapós is, hiszen egy párkapcsolatban az elvárások sokrétűek lehetnek és nem mindig kell mindennek megfelelni. Sokszor irreálisak a másik fél elvárásai. Karrierben egyszerűbb: a munkakörünk jár bizonyos feladatokkal, elvárásokkal és felelősségekkel. Ezeket nem csak hogy javasolt, de kötelező letisztázni és folyamatosan egyeztetni róluk, ahogy telik az idő. Családon belül, párkapcsolatban nem épp ilyen egyszerű, de lehetünk pragmatikusak és megbeszélhetjük: mi az én feladatom, mi a tiéd, mit várunk el egymástól és igazságos-e, amiket elvárunk? 

Mindenki hasznosnak szeretné érezni magát, de sajnos csak nagyon kevesen tesznek is azért valamit, hogy értékeljék őket. Szeretném, ha ebből a bejegyzésből elsősorban ezt a gondolatot vinnéd magaddal: ahhoz, hogy értékelve érezd magad, nem elég olyan dolgokat tenned, amiért jogosan elvárhatod az értékelést, a másik félnek is tudnia kell, hogy azért téged értékelnie kell. Ha nem mutatja ki az értékelését, lehet egyszerűen azért van, mert nem tudja, hogy ki kellene mutassa (ami nem jelenti azt, hogy ne értékelne)!

Sikert és boldogságot:

Exit mobile version