Nemrég ébredtem rá, hogy én egy túlgondolkodó ember vagyok. Miért jó vagy miért rossz ez? Ha most ezen gondolkodom, akkor ezt is túlgondolkodom?
Itt van tíz jellemző, ami minden túlgondolkodóra érvényes:
- Amikor a túlgondolkodó valamit megbán, akkor mélyen megbánja. Őszintén sajnálja és minden vágya, hogy megbocsássanak neki.
- Nem tud aludni éjjel, ha rossz döntést hoz. Tök mindegy, miről van szó, mert minden döntés fontos nekik.
- Nem önbizalomhiányos és nem irányításmániás, csupán gondolkodik. Sokat. Nagyon sokat. És ezért semmit sem tud csak úgy egyszerűen elengedni.
- Azért nem enged el semmit lazán, mert meg szeretné érteni, hiszen így nagyobb befolyása van a végeredményre.
- Nagy elvárásai vannak. Főként magával szemben magasra teszi a lécet, de másoktól is ugyanúgy a legjobbat várja el.
- Nehezen dönt, de ha valamit eldöntött, akkor kitart mellette a végsőkig.
- Szinte lehetetlen neki a pillanatban élni, mert mindig azon gondolkodik, hogy mi fog következőben történni.
- Mindig szeret pontos és felkészült lenni. Általában több, mint egy ébresztőt vagy emlékeztetőt állít be magának.
- A túlgondolkodás nem kergeti az őrületbe. Ő ilyen, sokat gondolkodik, sokkal többet, mint a legtöbb ember.
- A párkapcsolatban nehéz együtt élni a túlgondolkodóval, hiszen mindenben (mindenben!), amit mondanak neki, értelmet keres, és addig nem áll le az agyalással, amíg azt meg nem találja.
És a bónusz: a túlgondolkodó szeret szeretni, úgyhogy akit egy túlgondolkodó szeret, annak nagyon jó dolga van, mert örökké szeretni fogják, mélyen, szenvedélyesen.
Magadra ismertél? Én bevallom, kissé megijedtem, amikor rájöttem, hogy az vagyok. Aztán lassan sok minden értelmet nyert az életemben: az álmatlan éjszakák, a miért-nem-tudom-elengedni, a magas elvárások és a több ébresztő beállítása. Most már mosolygok rajta. Ez vagyok én, egy túlgondolkodó. Tanulom elengedni a dolgokat, tanulom nem túlgondolkodni az apróságokat. De van valami igazán jó is benne: szeretem a párom, mélyen, szenvedélyesen!
Sikert és boldogságot: