Túlbecsüljük a tárgyakat és csecsebecséket, amelyektől boldognak akarjuk érezni magunkat, és közben aláértékeljük azt az egyszerű dolgot, amitől valóban boldogok lehetünk: a hálát.
Egy átlagos napon, 1-es számú főszereplő:
Felébredtem. Nem nagy ügy, ugyanígy volt tegnap és az elmúlt 15.052 napban is, amióta élek. Megengedtem a csapot és iható tisztaságú vizet pancsoltam az arcomba. Hideg volt és kirázott a hideg tőle. Aztán felöltöztem. Az okozott némi fejtörést, hogy melyik ruhát válasszam, mert hát annyi van. Ezután reggelizni készültem, de megint el kellett gondolkodom rajta, hogy mit is ennék. Minden volt a hűtőben és a kamrában. Ehettem volna sokmagvas kiflit avokádóval. Vagy müzlit zabtejjel. Végül a gyümölcs mellett döntöttem. Kaptam egy szem romlott málnát a többi között, amin bosszankodtam egy keveset.
Autóval jöttem munkába, pedig gyalog is jöhettem volna, de hideg van és nem volt kedvem fagyoskodni. Bosszankodva kerülgettem a munkahelyemet, mert ebben a rohadt városban nem lehet kapni parkolóhelyet. Szidalmaztam kicsit a városvezetést, aztán leparkoltam pár száz méterre a munkahelyemtől. Mégis jobb lett volna gyalog jönnöm – gondoltam. A főnököm topogva várt a küszöbön, pedig csak két percet késtem. Nem a világ vége, nem értem, miért kell ebből ügyet csinálni. Még csak 8 óra, de már sz@r ez a nap…
Ugyanazon a napon, 2-es számú főszereplő:
Felébredtem. De jó, egy újabb nap, amit megélhetek! Felöltöztem, mert hál’istennek van ruhám. Reggeliztem, mert szerencsére van, amit megennem. Gyalog mentem be munkába, mert van két jó lábam. Élveztem a friss levegőt, a város zsibongását, hisz látom, hallom és érzem mindazt, ami körülöttem történik! Tíz perccel korábban értem be, így lefőzhettem egy nagy adag kávét magamnak és a munkatársaimnak. De jó, hogy van munkahelyem és nagyszerű emberekkel dolgozhatok együtt! De jó, hogy élek!
Sikert és boldogságot: