C.S. Lazzar

6 megdöbbentő szám, ami rámutat, hogy kivel tölts több időt

Kivel és mivel töltöd el a mindennapjaidat? Úgy gondolod, hogy azokra az emberekre szánsz a legtöbb időt, akik a legfontosabbak számodra? Nézd meg az alábbi 6 grafikont és megtudod az igazságot!

20 éves korunk előtt nagyon sok időt töltünk el a „barátainkkal”. 20 és 30 év között a barátok száma lecsökken, míg 30 év fölött állandóvá válik azoknak a száma, akiket a barátunknak tartunk, illetve az az idő is, amit velük töltünk.

20 éves korunk után egyre kevesebb időt töltünk a családunkkal, beleértve a szüleinket is.

20 és 60 év között elképesztően sok időt töltünk el azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozunk.

Ha vannak gyerekeink, 25 és 50 éves korunk között töltünk velük a legtöbb időt, miután már nagyon keveset fogunk velük találkozni.

Az élettársunkkal töltött idő egyre növekszik, egészen addig a pillanatig, amíg már nem leszünk együtt.

30 éves korunktól egyre több és több időt töltünk saját magunkkal – vagy ha úgy tetszik, egyedül.

Tanulságok:

Nem sok igaz barátunk lesz, kár időt pazarolni a „haverokra”.

Az az idő, amit a szüleinkkel tölthetünk, sokkal kevesebb, mint ahogyan mi látjuk. 

Felmérhetetlenül sok időt töltünk el azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozunk. Ha nem szeretjük vagy legalább nem kedveljük őket, érdemes munkahelyet váltani.

A gyermekeinkkel eltölthető idő sokkal rövidebb, mint gondoljuk. Amint nagykorúvá válnak, a velük töltött idő megtizedelődik.

Életünk egyik legfontosabb – szerintem a legeslegfontosabb – döntése, hogy kit választunk társunknak. 

Meg kell tanulnunk szeretni azt az embert, aki vagyunk, mert a legtöbb időt életünkben végül saját magunkkal kell eltöltsük. 

Végül pedig: töltsünk több időt azokkal az emberekkel, akiket szeretünk, mert eljön a nap, amikor majd vagy azt fogjuk mondani, hogy „bárcsak több időt töltöttem volna vele” vagy azt, hogy „olyan jó, hogy ennyi időt töltöttem vele”.

Sikert és boldogságot:

Exit mobile version