Site icon C.S. Lazzar

Amikor a kísértés erősebb, mint az akaraterő: így állj ellen

Amikor a kísértés erősebb, mint az akaraterő: így állj ellen

Nem bírod ki, hogy ne nassolj esténként? Nem tudsz kitartani az edzésprogramod mellett? Azt gondolod, hogy nem elég erős az akaraterőd? Az igazság az, hogy az akaraterő nem egy állandó dolog. Inkább hasonlít egy izomra – használható és erősíthető ugyan, de túlzott igénybevétel hatására elfárad és elgyengül. A nap végére, számos döntés után, akaraterőnk jó része felőrlődik. Szóval mit tehetünk?

Sokan úgy vélik, a sikerhez vagy egy „kisebb” cél eléréséhez, mint például néhány kiló leadása, csupán egy kevés akaraterőre van szükség. Azonban az akaraterő nem úgy működik, mint egy herpeszvírus, amit egyszer megszereztél és örökké veled marad, hanem inkább mint a frissen sült kenyér: reggel ropogós és ízletes, délutánra már kevesebb marad belőle, estére pedig elfogy vagy ehetetlenné válik. Az akaraterőnk is hasonlóan csökken és gyengül a nap során.

Tehát ha valaminek nehezen tudunk ellenállni, nem feltétlenül az a megoldás, hogy az akaraterőnket próbáljuk megerősíteni. Bár az ideális megoldás a vasakaraterő lenne, tegyük könnyebbé a saját helyzetünket azáltal, hogy eltávolítjuk a kísértéseket.

Ha több időt szeretnénk tölteni a családunkkal és ebben a saját telefonunk és annak figyelmet zavaró alkalmazásai állnak az útban, kapcsoljuk ki a telefont vagy hagyjuk egy másik szobában.

Ha fogyni szeretnénk, szabaduljunk meg az egészségtelen ételektől és ne is vásároljunk ilyet.

Ha többet szeretnénk olvasni, rendezzünk be egy csendes olvasó sarkot, ahol nem zavar a tévé, telefon vagy mások.

Ha túl sok időt töltünk a telefonunkon, töröljük azokat az alkalmazásokat, amelyek elvonják a figyelmünket.

Ha nem akarunk esténként nassolni, dobjuk ki a nasit és ne vásároljunk többet.

Ha estefelé zsinórban szívod a cigit, tartsd a cigiket az irodában és mindig csak annyit vigyél magaddal haza, amennyit meg akarsz engedni magadnak majd.

A megoldás kulcsa a kísértések eltávolítása. Ez sokkal gyorsabb és kevésbé fájdalmas megoldás, mint az akaraterőnk edzésével kínlódni.

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Milyen étkezési szokások segíthetnek abban, hogy kevesebbet nassoljunk esténként?

Rendszeres, kiegyensúlyozott étkezés napközben, este pedig könnyű, de rostdús vacsora.

Melyek a legjobb alternatívák a nassolnivalókra estére?  

A legjobb a semmi. De ha már muszáj valamit, akkor magvak, diófélék.

Hogyan tervezhetjük meg jobban a napunkat, hogy estére maradjon akaraterőnk?

Minden reggel készítsünk listát a nap feladatairól fontossági sorrendben és ebben a sorrendben végezzük el őket. Minden új, napközben felmerülő feladatot is előbb írjunk a listára és rangsoroljuk be.

Milyen mozgásforma segíthet feltölteni a lemerült akaraterőnket?

Minden nap sétáljunk legalább fél órát a friss levegőn.

Mire érdemes még odafigyelni az akaraterő megőrzése érdekében?  

Aludjunk eleget, mérsékeljük a stresszt, fogyasszunk kevesebb cukrot.

Sikert és boldogságot:

Exit mobile version