Reggel néha úgy indul minden, mintha a világ összekacsintana veled. Aztán jön valaki, aki egy mozdulattal betesz a gödörbe. Láttam már olyat, hogy egy teljesen ártatlan kis konfliktus órákra elvágta valaki kedvét. És a legszebb? Aki elindította, sokszor azt sem tudta, mit tett.
A fura az egészben, hogy a „seggfejség” nem látványosan érkezik. Nem szirénázva. Belopakodik. Ott kezdődik, amikor nem köszönsz vissza, pedig csak máshol jár az agyad. Amikor odaszólsz valakinek, mert a gyors-gyors-gyors napodban ő épp lassú. Aztán az illető továbbviszi. Mint egy apró szikra egy száraz erdőben.
Agyunk ebben segít rá: a negatív dolgok jobban megragadnak, mint a pozitívak. Nem kell hozzá tudományos fakszni, elég megnézned a saját napodat: hiába volt öt kedves pillanatod, egyetlen csípős megjegyzés úgy beleragad, mint a rágó a cipőtalpba. És persze pont ezért lesz az a bizonyos „egy flegma ember” valakinek te.
A csavar: nem kell mindenkit szeretned. Nem kell Buddha-módra lebegned. Csak észrevenni, mikor kerül hozzád az a bizonyos „égő krumpli”. Amikor valaki üt, provokál, fúj rád egy adag rosszkedvet, az mindig egy döntési helyzet. Visszadobod? Vagy hagyod lehűlni?
Nekem sokszor bevált egy rövid belső fékezés. Egyetlen mély levegő. Egy gyors kérdés magamnak: „Tényleg ezt akarom továbbadni?” Furcsa, de már ettől megváltozik valami. Olyan, mintha az emberi agy észrevenné, hogy nem ugrott bele a reflexbe, és rögtön lazít egy kicsit.
A mérget megtartani sem jó, de továbbadni még rosszabb. Néha elég egyszerűen kirakni a zsebedből. Nem kell nagy lelki tornamutatvány – csak egy apró döntés. És gyakran pont ez menti meg a napodat attól, hogy valaki más rosszkedvének a mellékterméke legyen.
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
Hogyan reagáljak, ha valaki direkt húz fel?
Az ilyen ember reakcióból él. Ha nem kapja meg, amit remél, gyorsan kifogy a lendületből. Nyugodt válasz vagy csend – mindkettő működik.
Mit tegyek, ha utólag veszem észre, hogy én voltam a bunkó?
A felismerés már önmagában sokat ér. Ha van rá mód, mondj egy rövid bocsánatkérést. Ha nincs, vond le a tanulságot, és legközelebb állj bele hamarabb a fékbe.
Mindenki lehet teljesen konfliktusmentes?
Nem. Emberek vagyunk, nem is kell hibátlannak lennünk. A lényeg, hogy ritkábban essünk át a másik oldalra, és minél gyorsabban térjünk vissza.
Hogyan magyarázzam el a gyerekemnek?
Egyszerű példák működnek: meséld el neki, hogy a rosszkedv olyan, mint egy labda, ami mindig tovább pattanna – de ő eldöntheti, elkapja-e vagy leejti.
Mit tegyek, ha a környezetemben valaki állandóan ilyen?
Ez már határkérdés. Nyugodtan mondd ki, hogy neked ez sok. Ha nem változik, csökkentsd az érintkezést. A saját idegrendszered a saját felelősséged.
Sikert és boldogságot: