Site icon C.S. Lazzar

A valódi gond nem a probléma, hanem a reakciód a problémára (*könyvajánló*)

A valódi gond nem a probléma, hanem a reakciód a problémára.

A valódi gond nem a probléma, hanem a reakciód a problémára.

Többször is megesett, hogy a körülöttem lévő emberek megkérdezték tőlem, hogy vagyok képes megőrizni a nyugalmam, amikor van egy nagy problémám. Általában azt válaszoltam: végtelenül türelmes vagyok. Valójában azonban ennél többről van szó és nemrég kaptam rá tudományos magyarázatot is: nem vagyok reaktív. És nagyon fontos: ez egy tanulható képesség!

Hallgasd meg (6:57 perc)
YouTube video player
Olvasd el (7 perc)

Ha valaha figyeltél arra, amit írtam, ez egy azon bejegyzések közül, amikor érdemes nagyon figyelned: döbbenetes (pozitív) változást hozhat ez a tudás az életedben!

Tegyük fel, hogy sportrajongó vagy és kedvenc csapatod csúnya vereséget szenved, ráadásul teljesen igazságtalanul, bírói tévedések miatt. Jogosan vagy felháborodva, hiszen a te csapatod tehetségesebb, ügyesebb és egyszerűen jobban megérdemelte volna a bajnoki címet. Érthető, hogy a vérnyomásod 200/120, csapkodsz, törsz-zúzol. – Csalás! – kiabálod. Ha tehetnéd, egy halomba vernéd az összes bírót, és a rakás tetejébe tennéd az ellenfél csapatát is. Ha ne adj isten nem tévében nézted, hanem a lelátóról, talán még meg is teszed…

Álljunk meg egy pillanatra.

Ez a reaktív ember. Történik valami, ami fölött semmi befolyása nincs és kiakad. Ráadásul a reakciója nem hoz semmilyen változást. Valószínűleg belátod, ennek semmi értelme. – De-de, van értelme – mondaná a reaktív ember –, hiszen kiadom magamból a dühömet! És az a csaló bíró megérdemli! Biztos lefizették!

Újra meg kell állnunk egy pillanatra.

A csapatod vesztett. Ez a probléma, nem igaz? Mit változtat ezen a felháborodásod, vagy az, hogy jól elagyabugyálod a bírót? Ismerd el: semmit.

A valódi probléma tehát nem az, hogy vesztett a csapatod, hanem az, hogy te hogyan reagáltál erre. Abban a pillanatban, amikor eldőlt, hogy vesztett a csapatod, te meghozol egy (valószínűleg kevésbé tudatos) döntést, méghozzá azt, hogy te most megvered a bírót. Így akarsz igazságot tenni. S miután megverted a bírót, a kedvenc csapatod hirtelen bajnok lesz?

Mit tenne egy proaktív ember?

Ugyanúgy érinti az igazságtalanság, mint téged. Csalódott és legszívesebben behúzna egyet a bírónak. De mielőtt elborulna az agya, megáll egy pillanatra. Tudja, hogy ha a bírót megveri, azzal semmit nem ér el. Ezt a lehetőséget kizárja. Elgondolkodik rajta, hogy mit tehetne, azért, hogy a csapata megkapja a megérdemelt bajnoki címet. Ha lát bármilyen lehetőséget, például egy petíció letevése vagy egy feljelentés a sport-felügyelőségnél (nem igazán értek ehhez, ne nevess ki), akkor megteszi ezt. A lényeg, hogy szabadon eldönti, mit fog tenni. Ha semmit sem tud tenni, egyszerűen elfogadja a helyzetet és megy tovább a dolgára.

A proaktív ember nem engedi, hogy a tudatalattija irányítsa, esetleg kihozza belőle az őrült ősembert, aki mindent fizikai erővel próbál megoldani. Ehelyett uralja a gondolatait, tudatosan irányít, döntéseket hoz, és ezáltal kordában tartja a (heves) érzelmeit is.

A proaktív ember tudja, hogy vannak dolgok, amelyek fölött neki nincs irányítása. Nem tudja befolyásolni a bíró döntéseit, ahogy azt sem, hogy csapata nyer vagy veszít. Nem tudja befolyásolni azt, hogy a pizzafutár ne késsen húsz percet, nincs beleszólása, hogy esik, vagy süt a nap. A proaktív ember nem törődik azokkal a dolgokkal, amelyeket nem tud befolyásolni. Ehelyett egyszerűen elfogadja őket, úgy, ahogy vannak. Felszabadító érzés!

Mit teszek én?

Ha olyan helyzetbe kerülök, amikor kijönnék a sodromból (az is lehet, hogy kijövök), az első, amit teszek, hogy tudatosítom magamban, hogy én most ideges vagyok. Elég régóta együtt élek magammal, hogy tudjam: amikor ideges vagyok, rossz döntéseket hozok. Így azt is tudom, hogy a legfontosabb az, hogy megnyugodjak. Ennek érdekében nem foglalkozok a problémával, nem is gondolok rá. Arra gondolok, hogy megoldást szeretnék keresni, ehhez meg előbb nyugodtnak kell lennem. Általában már ez is elég. Tudom, hogy szükség van a nyugodtságomra, hogy minél előbb a megoldáson tudjak gondolkodni és már ettől megnyugszom. Van eset, amikor jobban fel vagyok pörgetve, ilyenkor segítenek a mély, lassú lélegzetvételek, vagy legrosszabb esetben a környezetváltás (megmozdulok, már az is elég, ha egyik szobából a másikba átsétálok, vagy az is lehet, hogy ki kell mennem a szabadba). Bármit is teszek, egy szempont vezérel: meg szeretnék nyugodni. Nem gondolok a problémára!

A fentihez hasonló helyzetekben fel sem merül bennem, mert ez már egy mélyen betáplált tudat: nincs olyan probléma, amire ne lenne megoldás. De van! – mondanák egyesek. Ha nincs megoldás, az abba a kategóriába esik, amit nem tudok megváltoztatni. Azon meg kár rágódni, felesleges agyalni rajta, mindhiába az idő- és energiabefektetés. Ezt elfogadom és inkább arra figyelek, azon gondolkodok, amit meg tudok változtatni.

Remélem, van értelme számodra is, számomra életem egyik legnagyobb revelációja volt. Már csak a tudat, hogy szabadon eldönthetem, mikor, ki és mivel tud felmérgesíteni engem. Nem duzzogtam azon soha, hogy nem süt a nap, viszont voltak emberek, akik fel tudtak idegesíteni. Ma már ez úgy van, hogy sokan próbálkoznak, de csak kevésnek jön össze.

Ha érdekel bővebben ez a téma, ajánlom figyelmedbe Stephen Covey – A kiemelkedően eredményes emberek hét szokása című könyvét, (az üzleti/személyiségfejlesztési könyvek sikerlistáján jelenleg ez az első nálam!). Tudd, hogy a könyv más címmel is megjelent – A kiemelkedően sikeres emberek hét szokása –, ugyanarról a könyvről van szó. Azért ajánlom a könyvet, mert minden ember (tényleg minden ember) számára hasznos adatokat tartalmaz, olyan gyakorlati tudást ad, amit azonnal tudsz alkalmazni, és az életed egyik percről a másikra jobbá válik.

Sikert és boldogságot:

Exit mobile version