Szeretem, amit csinálok, akár reggeltől estig tudok dolgozni, és (szinte) minden percét élvezem. De ez a bejegyzés most nem rólam szól, hanem valaki másról, aki engem simán túlszárnyal.
Hallgasd meg (3:06 perc) ⇩
Olvasd el (3 perc) ⇩
Egyik reggel egy különös élményben volt részem, miközben az e-mailjeimet ellenőriztem. Kaptam egy üzenetet az egyik kolléganőmtől, akitől egyébként ritkán kapok. Ez még nem is annyira meglepő, de amit írt, az annál inkább. Legszívesebben bemásolnám ide, de tudod, GDPR, meg egyebek… Úgyhogy csak összefoglalom:
A lényeg az, hogy néhány hónappal ezelőtt többek között ennek a kolléganőmnek is megemeltem a fizetését. Hónapokkal azelőtt betervezett emelés volt, úgyhogy mire eljött az ideje, már semmi különös nem volt benne, olyan volt, mint amikor jön a nyári időszámítás. Tudomásul vesszük, beállítjuk az órát, és az élet megy tovább. Ezért is volt annyira meglepő, hogy néhány hónappal később kaptam egy levelet, ami erről szólt.
A kolléganőm ugyanis teljesen belefeledkezett a fizetésemelésbe, szó szerint fel sem tűnt neki, hogy többet kap, mint azelőtt. Vagyis feltűnt neki, csakhogy több hónappal később, amikor (nem tudom, minek a hatására, csak remélem, hogy az enyémre) górcső alá vette a pénzügyeit. „Mennyit költök, mire költök és mennyit is keresek? Hoppá!”
És ekkor megíródott a bocsánatkérésekkel és „köszönömszépenekkel” teletüzdelt üzenet számomra.
A józan eszű ember azt mondaná, hogy a kolléganőm felelőtlen. Hogyhogy nem tudja, mennyit keres?! Ezzel egyetértek, tudnunk kell, hogy mennyit keresünk, és mennyit költünk, úgy tudunk nyugodtan élni, ha van kontrollunk a pénzügyeink felett. De nem gondolom azt, hogy felelőtlen. Más oka van, és pontosan erre a nézőpontra szeretném felhívni a figyelmet.
Keményen dolgozni valamiért, ami nem érdekel, az stressz. Keményen dolgozni valamiért, amit szeretsz, az szenvedély.” – Simon Sinek
A kolléganőm azért nem tudta, hogy mennyi a fizetése, mert olyan munkája van, amit szenvedéllyel végez. Azt csinálja, amit akár ingyen is megtenne, úgyhogy az, hogy megfizetik érte, már csak a cseresznye a habostorta tetején.
Ez a valódi értelme számomra annak, ami a címben szereplő Mark Twain idézetben van, és szavakba nem önthető látni, megtapasztalni a közvetlen környezetemben, hogy megtalálni a szenvedélyed nem holmi délibáb, nem csak a kiváltságosoknak jut ilyesmi. Bárki megtalálhatja, aki nem a pénzt hajszolja, hanem megáll, kicsit magába néz és ráébred, mi is fontos igazából az életben.
Sikert és boldogságot: