Site icon C.S. Lazzar

Egy tipp, hogy mit tegyél, amikor még csak nekifogni sem akarsz az előtted álló feladatnak

Egy tipp, hogy mit tegyél, amikor még csak nekifogni sem akarsz az előtted álló feladatnak

Egy tipp, hogy mit tegyél, amikor még csak nekifogni sem akarsz az előtted álló feladatnak

Néha ijesztő méretű feladat előtt állunk és azt sem tudjuk, honnan kezdjünk neki. Olyan is akad időnként (gyakran), hogy olyasmivel bíznak meg, ami nincs ínyünkre. És az is előfordul, hogy egyszerűen nincs kedvünk dolgozni. Mit tehetünk ilyenkor?

Hallgasd meg (2:56 perc)
YouTube video player
Olvasd el (3 perc)

Bizonyára te is ismered az érzést, amikor csak ülsz és bámulsz ki a fejedből, pedig rengeteg dolgod lenne. És úgy is jártál már, hogy lett volna egy feladat, ami mindennél fontosabb, mégis mással foglalkoztál, csak éppen azzal nem. Nem vagy egyedül.

Ha nem vagy abban a szerencsés helyzetben, hogy a feladatot átadd másnak, és ha senki sincs, akinek a segítségét kérhetnéd, természetes, hogy egyedül vagy túl kicsinek érzed magad. A feladat úgy tornyosul előtted, mint egy mamut és egyre csak nő, amíg akkora nem lesz, mint maga a Himalája. Legszívesebben elbújnál valahova, egy sötét lyukba és megvárnád, míg a feladat magától megoldódik. De nem fog.

Legyen az bármi is, ami gátat szab neked, hogy nekiláss a feladat elvégzésének, van egy módszer, ami segíthet átbillenni az akadályon. Úgy hívom: az időutazó módszer.

Tudom, hogy nincs megoldhatatlan feladat. Tehát csupán erőt kell vennem magamon ahhoz, hogy végre hozzálássak a feladat megoldásához. De valahogy nem megy… Azt is tudom, hogy a mamutot nem lehet egyben bekapni, fel kell darabolni kisebb részekre és úgy már sokkal könnyebb dolgom lesz. De még ezt sem teszem meg! Miért nem osztom fel a nagy feladatot kisebb részekre? Mert le vagyok fagyva. A feladat túl nagy, túl kényelmetlen és én túl kedvetlen vagyok mindezekhez. Tehát: időutazó leszek!

Amikor egy ilyen feladat előtt állok, lehunyom a szemem és elképzelem, hogy a feladattal már készen vagyok. De nem csupán ennyi, hanem megpróbálom átérezni, hogy milyen lesz ez számomra? Hogyan fogom érezni magam? Boldog leszek? Elégedett? Legyőzhetetlennek érzem majd magam? Nincs nagyon nehéz dolgom, hiszen pontosan tudom, milyen az, amikor egy kihívással sikerül szembenézni és végül győzedelmeskedni. 

Aztán „visszautazok” a jelenbe és kontrasztba helyezem mindezt azzal, hogyan érzem magam most. Az utóbbi érzés pocsék, míg az előbbi felemelő.

Utána megkérdezem magamtól: hogyan akarom érezni magam? Pocsékul vagy nagyszerűen? Természetesen nagyszerűen! És mit kell tennem, hogy nagyszerűen érezzem magam? El kell végeznem ezt a feladatot, ami most már nem is tűnik olyan nagynak és szerintem egyáltalán nem lehetetlen megoldani.

Sikert és boldogságot:

Exit mobile version