Az emberi faj óriási krízisben van. Egy olyan betegség terjed közöttünk, aminek első tünetei szinte felismerhetetlenek. Általában csak akkor vesszük észre, hogy benne szenvedünk, amikor már késő. Az orvosok által felírt gyógymódok pedig közismerten többet ártanak, mint amennyit használnak. Mindannyian ki vagyunk téve a kockázatnak. Én is megfertőződtem.
A betegség, amely járványként terjed az egész bolygón: a stressz. Társadalmunk olyan életmódot teremtett, amelynek elkerülhetetlen mellékterméke az, hogy nem érezzük jól magunkat. Sikeresek akarunk lenni, de közben boldogtalanok vagyunk. Aztán meg boldogok szeretnénk lenni, de már nem tudjuk, hogyan kell, ezért olyasmihez folyamodunk, mint az alkohol meg a drogok, amelyekkel még inkább tönkretesszük az életünket.
A testünk küldi nekünk a jeleket, hogy valami nincs rendben, de mi már megtanultuk ezeket a jeleket elnyomni vagy figyelmen kívül hagyni. Ezért lesz számtalan ember „hirtelen” depressziós. S mivel annyira váratlanul ér bennünket, teljesen összezavarodunk. Hát tegnap még jól voltam! Most meg mi történt velem? Pánikrohamom van az autó csomagtartója előtt, két üres szatyorral a kezemben?! Nem értjük, mi történik velünk, mert nem logikus, s ettől még inkább kiborulunk, végül meg már azon szorongunk, hogy szorongunk.
A stressz mindannyiunk életében jelen van, s ez így van ősidők óta. Ez tartott életben bennünket: a képességünk, hogy instant fuss vagy harcolj üzemmódba tudunk kapcsolni, amikor is olyan kémiai folyamatok zajlanak le a szervezetünkben, ami felkészít a túlélésre. Az ősidőkben azonban ezek csak átmeneti állapotok voltak. Ha jött egy ragadozó vagy elmenekültünk, vagy szembeszálltunk vele és küzdöttünk. Akár egyik, akár másik változatot választottuk, szükségünk volt a plusz energiára, a nem hétköznapi erőre. A testünk megadta ezt nekünk, de amint a veszély elmúlt, a stressz is elmúlt.
Nem úgy ma! A legtöbb ember ma folyamatos stressz alatt van, mintha állandóan veszély leselkedne ránk. Csak gondoljunk végig egy napunkat és megértjük, mire gondolok. Reggel még aludnánk, de a telefon szüntelenül pittyeg. Ha felkelünk, azért vagyunk stresszesek máris, mert még aludtunk volna. Ha meg nem kelünk fel, akkor azért, mert tudjuk, hogy rohanás lesz a vége. Az első stressz-löketet már rögtön ébredéskor megkapjuk.
Aztán kezdődik a rohanás. A gyerekeket el kell rendezni – ez már egy komoly kihívás hajnalok hajnalán: 2. stressz-löket. Indulás iskolába, munkába, tehát be a forgalomba: 3. stressz-löket. Aztán a munkahelyen folyamatosan ér bennünket a stressz, hiszen őrült tempóban hajtunk (stressz-löket 4, 5, 6… 214.591). Közben persze az agyunk nem kapcsol ki minden mást, ami az életünkben zajlik. Holnap szülői értekezlet… Ki kell takarítsam az autót, mert Julcsit is kell vigyem, szégyellném magam előtte… Egy hét múlva húsvét, jönnek a rokonok… Elfogyott az olaj… És a gyerek fogkrémje… Elfelejtettem a villanyszámlát… (stressz-löket 1.263.542).
Hát csoda, hogy estére olyanok vagyunk, mintha most szabadultunk volna a Zombi apokalipszis forgatásáról? (Ha tényleg onnan jöttünk, legalább a siker négyzetet kipipálhatjuk a mindent-is-el-kell-érni-az-életben listánkon.) Ahogy azon sem kell meglepődni: azt kívánjuk, bárcsak lenne védőoltás a stressz ellen is. És most lehet, azt várod, hogy azt mondjam, jó hírem van, mert van megoldás! Ki kell ábrándítsalak, túl magasra tetted az elvárásaidat velem szemben. Épp az előbb mondtam: én is megfertőződtem.
Talán annyi különbség van emberek millió és közöttem, hogy én tudom, hogy stresszes vagyok. Azt mondják, hogy a tudatlanság boldogság. Vajon ez esetben is érvényes? Valószínűleg számtalan ember éli le úgy az életét, hogy stresszes, de nem tud róla és minden rendben van. Hogy jobb? Ha tudjuk, hogy stresszesek vagyunk (és akkor még azon is stresszelhetjük magunkat), vagy ha fogalmunk sincs róla? Tökmindegy végül is, hiszen mi már tudjuk (mármint én, meg most már te is, mert megbíztál bennem és elolvastad ezt a bejegyzést).
De mégsem hagyhatlak a levegőben, mert nem ezt szoktad meg tőlem, úgyhogy jövök egy megoldással, és idézem Lev Tolsztoj-t (aki mellesleg Nyikolajevics is volt):
Ha boldog akarsz lenni, légy.”
Átfordítva a mi helyzetünkre: ha nem akarsz stresszes lenni, ne légy az.
Sikert és boldogságot: