Néhány éve az edzőtermi izzadást otthoni testmozgásra cseréltem. Már a teremben észrevettem, hogy ha az edző biztat, valahogy mindig jobban megy az edzés. Ezért otthon is különböző videókat hívtam segítségül, így általában sikerült teljesíteni a célt. Általában. Természetesen volt olyan nap, amikor nem volt kedvem és csak felét végeztem el a gyakorlatoknak. A Youtube úgysem tud rámszólni – gondoltam, nem is sejtve, hogy mekkora hibát követek el.
Hallgasd meg (6:28 perc) ⇩
Olvasd el (6 perc) ⇩
Habár, érdekes módon felfigyeltem a következményére annak, hogy félgőzzel edzek, nem fogtam fel, hogy valójában mi történik. Csak azt tudtam, hogy „ilyen vagyok”, idővel lankad a lelkesedésem és egyszer csak abbahagyom az edzéseket. Azt is tudtam, hogy egy kis szünet után újra belekezdek – talán ez volt a vigaszom. Tegnap azonban minden világossá vált számomra, s mindjárt el is mondom, hogy mi ez a nagy világosság.
Mi a különbség közted és egy drogos között?
Voltál már úgy, hogy „csak most az egyszer…”? Csak most az egyszer nem adok bele mindent? Csak most az egyszer kihagyom a testmozgást? Csak most az egyszer megengedek magamnak egy kis gyorskaját? Csak most az egyszer nem mondom az igazat? Csak most az egyszer megeszem ezt a tábla csokit? Csak még most az egyszer gyújtok rá? Csak most az egyszer… A drogos is mindig ezt mondja: csak most az egyszer…
Mindent úgy csinálunk, ahogyan bármi mást.” – T. Harv Eker, A milliomos elme titkai című könyvéből
A szokás és a tudatalatti ereje
Charles Duhigg, A szokás hatalma című sikerkönyv szerzőjének szavai jutottak az eszembe: döntéseinknek kevesebb, mint fele tudatos. Mi úgy fogjuk fel az egészet, hogy mi döntöttünk, valójában azonban az esetek többségében szokásból cselekszünk.
Önkéntelenül is arra gondolok: ki döntött akkor valójában? Én vagy az agyam? Elméletileg a tudatalattim is én vagyok. Csakhogy a tudatalatti nagyon alattomos. Nem mindig azt teszi, amit tudatosan tennénk. És ami a legijesztőbb, hogy képes a legaljasabb módon manipulálni, olyannyira, hogy azt gondoljuk, tudatosan döntöttünk úgy, ahogy.
Amikor csak csírázik a gondolat a fejedben, hogy „csak most az egyszer…”, szerinted honnan jön valójában ez?
A világosság az én fejemben
Arra jöttem rá, hogy valahányszor azt mondom, hogy „csak most az egyszer…”, azt tanítom meg a tudatalattimnak (vagy ha úgy tetszik, az egyéniségemnek, személyiségemnek), hogy én olyan ember vagyok, aki hajlandó a könnyebb utat választani – ha van ilyen –, akkor is, ha az nem épp a helyes út. És hirtelen számtalan példát fel tudtam magamnak sorolni: miért hagytam abba olyan sokszor az edzéseket (úgy kezdődött, hogy egyszer nem volt kedvem), miért hagytam abba a rendszeres blogírást (úgy kezdődött, hogy egyszer nem szállt meg az ihlet), miért, miért, miért… Hirtelen más szemmel nézek a „saját” döntéseimre, a saját életemre. Kézbe kell vennem az irányítást!
Soha nem késő a fegyelmet elsajátítani
Azt gondolhatnánk, hogy ezt nagyon elcsesztük, mert a tudatalatti már be van programozva. Tudja, hogy gyengék vagyunk és bármikor a könnyebb utat választjuk. A jó hír az, hogy a tudatalatti nagy hibája, hogy mindig tanul. Ha mától én többé nem választom a könnyebbet, a helytelent, akkor a tudatalattim is megtanulja ezt. És megfordul a kocka. Legközelebb, amikor feladnám félúton, vagy azt mondanám, „csak most az egyszer”, pont az ellentétét fogja mondani a tudatalattim nekem: ez nem te vagy, te nem adod fel, te erős vagy, nem gyengülsz el, gyerünk, meg tudod csinálni!
Az edzők oly sokszor ismétlik: a fegyelem erősítése ugyanolyan fontos, mint maga az edzés. Mostanig nem értettem, mit akarnak ezzel mondani.
Honnan tudom, hogy ez működik?
Gyerekként és talán fiatal felnőttként – bár nagyszerű nevelést kaptam – ezt-azt eldobtam néha itt-ott. Nem szemeteltem, félreértés ne essék, de a lebomló dolgoknak esélyt adtam, hogy lebomolhassanak. Dobtam ki almacsutkát az autó ablakán, hagytam ott zöldségmaradványokat az erdei tűzhely mellett. Már nem emlékszem, mikor, de több, mint tíz évvel ezelőtt rájöttem, hogy ez így nem helyes. Ha mindenki ezt tenné, hogy néznénk ki? Úgyhogy változtattam, semmit nem dobok el. Előbb tudatosan kellett mindig egy döntést hozni, hiszen a szokás azt diktálta, dobjam el nyugodtan. De nem tettem. Új szokásom volt, a tudatalattim megtanulta. Nagyon is. Olyannyira, hogy megrögzött lettem. Egyszer eldobtam egy kis papírgalacsint és a kuka mellett landot. Első reakcióm az volt, „ott jól van, elég közel van a kukához”, két lépés után azonban megtorpantam. A tudatalattim egyszerűen lefékezett. „Ez nem te vagy! Mit csinálsz? A szemétnek a kukában a helye és nem mellette”. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, mintha kiürítettem volna egy csomagtartónyi szemetet az erdőben. Gondolkodás nélkül visszafordultam, felvettem a papírt és bedobtam oda, ahova járt. Elégedetten és büszkén mentem tovább. Ez a tudatalatti ereje!
Nincs olyan, hogy csak most az egyszer
Tegnap még nem tudtam, de ma már nagyon is jól tudom: ha egyszer elgyengülök, az nem lesz egyszeri eset. Újra meg újra elő fog fordulni és mindig csak növekedni fog. És ez az élet minden területén érvényes. Nincs olyan, hogy most az egyszer. Mától ez egy újabb elv az életemben, hiszen:
- ha egyszer nem tartom be az edzésprogramot, következőben már kihagyok egy napot, végül teljesen leállok,
- ha egyszer megszegem az ígéretemet, többször is meg fogom, végül semmit sem fog érni a szavam, még magamnak sem fogok hinni,
- ha egyszer megengedek magamnak/másnak valamit, amit nem szabadna, ismétlődni fog a dolog és magam sem tudom, hova fog vezetni,
- ha egyszer… gyakorlatilag mindenre érvényes. Annak tudatában csinálok meg valamit „egyszer”, hogy abból könnyen lesz akár szokás is.
A bejegyzésben említett könyvek:
Harv Eker – A milliomos elme titkai – A gazdagság belső játszmájának elsajátítása
Charles Duhigg – A szokás hatalma – Miért tesszük azt, amit teszünk, és hogyan változtassunk rajta?
Továbbá ajánlom ennek kapcsán Hal Elrod – Varázslatos reggel – Egy nem is annyira magától értetődő titok, amely garantáltan megváltoztatja az életünket még reggel 8 előtt
Sikert és boldogságot: