Elképzeltem egy olyan világot, ahol az emberek nem látnak különbséget ember és ember között. Ahol nincs előítélet, gyűlölet vagy diszkrimináció ember és ember között. Valójában én ezt élem nap mint nap és nem értem, hogy miért nincs ezzel mindenki így?
Hallgasd meg (3:28 perc) ⇩
Olvasd el (3 perc) ⇩
Mire nevel minket a társadalmunk? Ha valaki más, mint te vagy, az nem jó. Ki kell közösíteni azt, aki más. Utálni kell, mert nem olyan mint te. És csodálkozunk, hogy a világ tele van agresszivítással, félelemmel, gyűlölettel, háborúkkal. Utáljuk akinek más a bőrszíne, ferde szemmel nézzük aki más nyelven beszél, kiközösítjük akinek más a vallása, kibeszéljük akinek más a szexuális beállítottsága, kinevetjük a mozgássérültet, megbotránkozunk akin a megszokottnál több tetoválás vagy testékszer van és még sorolhatnám, a lista véget nem érő.
A legnagyobb probléma az előítéletekkel van.
Túl hamar ítélünk, bedőlünk az általánosításoknak. Az előítélet kiterjed az ártalmatlannak tűnő “szőke nő = butá”-tól egészen a “minden muszlim = terroristá”-ig. Ha belegondolunk, természetesen belátjuk, hogy egyik állítás sem igaz, sőt, közel sem áll a valósághoz. Mégis ezek szerint élünk, egy csettintésre így ítélünk meg (el) több millió embert.
A második probléma a csordaszellem.
Miért olyan nehéz elfogadni? Mert akkor te leszel más? Visz magával a többség. Ha öt emberből három kiközösít egyet, te, mint ötödik, hová fogsz csatlakozni? Valószínűleg a többséghez. Különben a kissebséghez fogsz tartozni és téged is kiközösítenek. Ettől meg mindenki tart. Legbelül elfogadásra vágyunk, mi mégis az ellentétét tesszük. Ezt már gyerekkorunkban megtanuljuk, amikor bekerülünk a közösségekbe (óvoda, iskola). Hamar kiszimatoljuk, hogy ki a népszerű, akihez közel kell férkőzni, ki a buta, akit ki kell közösíteni, kialakulnak a kis és nagy csoportok és az idő nagy részét azzal töltjük el, hogy egy dolgot rendesen megtanulunk: hogyan kell gyűlölni a másikat.
Meg kell tanulni elfogadni.
Sokan úgy gondolják, hogy a fajgyűlölő szülőknek lesznek rasszista gyerekei. A valóság ennek az ellentéte: hacsak a szűlő meg nem tanítja gyermekét az elfogadásra, a gyerekből a társadalom nevel gyűlölőt. Engem a szüleim mindig elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Sokszor nem lehetett könnyű nekik, sőt, biztosra tudom, hogy voltak nehéz periódusok. Úgy gondolom, hogy elsősorban ennek, Nekik köszönhető, hogy én elfogadással nézek a világra, a másságot meg kíváncsisággal fogadom. Pont attól érdekes valaki, hogy nem olyan mint én. Ha sikerül túllépned az előítéleteken, egy teljesen új és fantasztikus világ nyílik meg előtted!
Hiszek benne, hogy eljön az a nap, amikor majd minden ember bármifajta megkülönböztetés, előítélet vagy gyűlölet nélkül néz a másikra és nem fog mást látni, mint a valóságot: egy embert. Szerinted milyen lenne a világunk így?